Sainz: Gyorskörök és versenyszimuláció az utolsó tesztnapon - F1VILÁG.HU

Sainz: Gyorskörök és versenyszimuláció az utolsó tesztnapon

HIRDETÉS
Sikerült hasznos és eredményes munkát végeznie pénteken, Barcelonában a McLaren spanyol versenyzőjének, Carlos Sainznak.
Fotó: Pirelli

A spanyol versenyző 134 kört, azaz mintegy 624 km-t tett meg az utolsó előszezoni tesztnapon, elmondása szerint pedig úgy érzi, jól felkészülten indulhatnak el az Ausztrál Nagydíj helyszínére, Melbourne-be.

Sainz elárulta, az utolsó tesztnapon a gyorskörökre és egy versenyszimulációra is lehetősége volt.

„Mindig jó új elindulni Ausztráliába, hogy jó formában zárjuk a teszteket és sok kilométert megteszünk” – mondta a spanyol.

„A négy tesztnapból a legutolsón tettem meg a legtöbb kört, és sikerült teljesítenem az első versenyszimulációt is mindenféle probléma nélkül, illetve néhány gyorskör is összejött délelőtt, ami hasznos volt az autó megértése szempontjából.”

Fotó: McLaren

„Most visszamegyek a gyárba, hogy még dolgozzak egy kicsit a csapattal, és jól felkészüljünk az első versenyre. A saját felkészülésünkre és teljesítményünkre fókuszáltunk, szóval lehetetlen megmondani, hogyan is állunk versenytársainkhoz képest.”

„Hálás vagyok a csapatnak a kemény munkáért, most pedig már alig várom, hogy valóban elkezdődjön az új szezon.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!