Költségplafon-ügy

Sainz kellemesen csalódott, azt hitte, küszködni fognak

Kellemes meglepetés volt a Ferrari pénteki teljesítménye Carlos Sainz számára, a spanyol versenyző ugyanis a Belga Nagydíjon látottak alapján arra számított, küszködni fognak majd Monzában.

Sainz ehhez képest a legjobb köridővel zárt pénteken, elmondása szerint pedig érezhetően jobban teljesít a Ferrari F1-75-ös versenygépe, mint a szintén kevesebb leszorítóerőt megkövetelő belga versenypályán. A rutinos pilóta ugyanakkor nem gondolja úgy, hogy jelenleg ők rendelkeznek a leggyorsabb autóval a mezőnyben, hiszen a Red Bull nem mutatta még ki a foga fehérjét.

„Pozitív napunk volt, mert Spa után, ahol rengeteget küszködtünk, arra számítottunk, hogy nem leszünk valami versenyképesek itt, de azt kell mondjam, az első edzéstől kezdve az autó sokkal jobb tartományban működött, mint Belgiumban” – mondta a spanyol pilóta.

Hirdetés
 

„Könnyen jöttek a köridők, a stopper pedig nem hazudik. Megvan a tempó, és ez kellemes meglepetés. Ez nem jelenti azt, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak, és nem is gondolom azt, hogy mi vagyunk a leggyorsabbak – főleg a hosszú etapokon. Viszont közelebb vagyunk, mint vártuk.”

„Az autót jobb vezetni, mint vártam, Spában ugyanis mentünk egy edzést a kisebb szárnnyal, és nem tűnt valami jónak, itt viszont egyre jobb és jobb lett az érzésem az autóban. De így megy ez az F1-ben: valami nem működik az egyik pályán, aztán a másikon meg igen. Néha nagyon nehéz megérteni ezt a sportot, ami okozhat kellemetlen, de kellemes meglepetéseket is.”

Arra a kérdésre, hogy a versenytempót tekintve is harcolni tudnak-e a Red Bull-lal ezen a hétvégén, Sainz így felelt: „Azt gondolom, igen. Egy körön szerintem harcban leszünk, a hosszú etapokon viszont erősnek tűnnek, mint a közelmúltban. Főleg Max tűnt különösen gyorsnak a közepes keverékkel. Az én esetemben a közepes keverék egy kicsit szenvedős volt, de ha sikerül helyes lépéseket megtenni szombatra, közelebb kerülhetünk.”

Sainz egyike azonban versenyzőknek, akik rajtbüntetést kapnak majd az időmérő után: hiába végezne tehát az első helyen a mai kvalifikáción, biztosan nem rajtolhatna a pole-ból. Hogy hányadik rajthely lesz az övé, azt egyelőre még lehetetlen megmondani, de az biztos, hogy kihívásokkal teli futam vár rá vasárnap.

„Meglátjuk, a büntetések hogyan forgatják majd fel a sorrendet. Lesznek 5 rajthelyes, 10 rajthelyes, 15 rajthelyes büntetések, másokat a mezőny végére száműznek… Meglátjuk, hogyan néz majd ki a rajtrács. És aztán azt is, hogy mire leszünk képesek.”  

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz kellemesen csalódott, azt hitte, küszködni fognak
McLaren: A szezon utolsó köréig eltarthat a harc az Alpine-nal
Binotto: Ha jobban sikerül a rajt, nyertünk volna Szingapúrban
Az Aston Martint is meglepte, hogy szabályszegéssel vádolják

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!