Sainz már januárban tesztelhet a Ferrarival - F1VILÁG.HU

Sainz már januárban tesztelhet a Ferrarival

HIRDETÉS
Már januárban elkezdhet összecsiszolódni a Ferrari Forma-1-es csapatával Carlos Sainz, a fiatal pilóta ugyanis az olasz istálló egy korábbi modelljével tesztelhet majd.
Carlos Sainz, McLaren, in cockpit with helmet visor raised

Sainz a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel helyét veszi át a maranellói istállónál, ahol Charles Leclerc csapattársa lesz majd.

A spanyol nem lesz könnyű helyzetben, hiszen a Forma-1 csapatai mindössze 3 napot tesztelhetnek a 2021-es szezon előtt – Sainznak tehát másfél nap jut arra, hogy megismerkedjen a Ferrari aktuális versenyautójával.

Arra viszont lesz lehetősége a fiatal pilótának, hogy összecsiszolódjon a csapat szerelőivel és mérnökeivel, hiszen amellett, hogy rengeteg időt eltölt majd a maranellói szimulátorban, a Ferrari egy korábbi autójával is tesztel majd – már januárban!

„Kétségkívül másfél nap nagyon kevés” – mondta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke Bahreinben.

„Nyilván próbálunk szervezni valamit Carlosnak, hogy felvegye valahogy a tempót a csapatba való beilleszkedéssel, a mérnökök, az autó, a munkamódszereink megismerésével. A szimulátor ebből a szempontból fontos lesz.”

„Bár itt is nyilván együtt dolgozhat a mérnökeivel és a szerelőivel, de természetesen próbálunk szervezni neki valamit januárra, egy régebbi autóval való tesztet, hogy megszokja a csapatot és a procedúrákat, és megismerkedjen a csapattal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!