Sainz: Nagy a javulás, de tovább kell fejlődni - F1VILÁG.HU

Sainz: Nagy a javulás, de tovább kell fejlődni

HIRDETÉS

Carlos Sainz, a Toro Rosso ifjú versenyzője elégedett a Toro Rosso fejlődésével, valamint idei saját teljesítményével is, és elmondta, előzetesen is nagyjából ilyen eredményekre számított.


Carlos Sainz, a Toro Rosso ifjú versenyzője elégedett a Toro Rosso fejlődésével, valamint idei saját teljesítményével is, és elmondta, előzetesen is nagyjából ilyen eredményekre számított.

Sainz elmondta, a Toro Rosso rendkívüli fejlődésen ment keresztül, a Hungaroringen ezt be is bizonyította a kiscsapat, miután a kiváló negyedik helyen végeztek, ezzel idei legjobb eredményüket produkálták.

A negyedik hely ugyan Max Verstappen nevéhez fűződik, azonban Sainz is érzi az autó javulását, és elmondta, néhány szempont alapján már nagyon közel kerültek az élcsapatokhoz.

„Leszorítóerő szempontjából az egyik legjobb autó a miénk a mezőnyben” – mondta Sainz.

„Úgy gondolom, a Williams és a Ferrari nagyon jó a nagysebességű kanyarokban – mi akár jobbak is lehetünk náluk. A lassú kanyarokban ugyanolyanok vagyunk vagy egy picit lassabbak.”

„A leszorítóerőnk jó, de karosszéria szempontjából nagyon sokat kell még fejlődnünk.”

A spanyol fiatal elmondta, úgy érzi, eddig saját elvárásainak megfelelően teljesített idén, sőt, túl is szárnyalta azt.

„A szezon pozitívan indult számomra, többé-kevésbé ott vagyok, amire számítottam teljesítményt illetően – körülbelül így láttam magam a Forma-1-ben.”

„Talán egy kicsit jobb is helyzet, mivel nem számítottam arra, hogy hazai közönség előtt ötödik lehetek az időmérőn, illetve több erős időmérőt teljesítettem már.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!