Sainz: Nagy csapás lenne, ha törölnék az F1-es szezont - F1VILÁG.HU

Sainz: Nagy csapás lenne, ha törölnék az F1-es szezont

HIRDETÉS
A McLaren versenyzője, Carlos Sainz azt mondja, óriási csapás lenne, ha a koronavírus-járvány miatt törölni kellene a 2020-as Forma-1-es évadot.
Carlos Sainz, McLaren

A járvány miatt az évad első 9 versenyét halasztani vagy törölni kellett, az F1 vezetősége pedig jelenleg is azon fáradozik, hogy összeállítson egy alternatív naptárat az idei évre.

A feladat nem könnyű, hiszen a koronavírussal kapcsolatos nemzetközi helyzet napról napra változik.

A legfrissebb hírek most arról szólnak, az idény júliusban kezdődhet el zárt kapus versenyekkel: Ausztria és Nagy-Britannia fogadhatja a mezőnyt, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója pedig az F1Világnak nemrég azt mondta, ha marad az augusztus 2-ai dátum, egyre nagyobb az esély arra, hogy a Magyar Nagydíjat is nézők nélkül tudják csak megrendezni.

A McLaren pilótája, Carlos Sainz azt mondja, azt nehezen tudná elfogadni, ha egyáltalán nem lennének versenyek 2020-ban.

„Inkább gondolok arra, hogy kevesebb verseny lesz, minthogy elképzeljem azt, mindent törölnek” – mondta a fiatal pilóta a spanyol médiának.

„Nagy csapás lenne a szezon törlése, amit nehéz lenne elfogadni. Ha a helyzetet nem sikerül kontroll alá venni, akkor persze érthető, de nagyon negatív következményei lennének a sport számára.”

„Rengeteg munkahely kerülne veszélybe, ez pedig soha nem jó.”

Sainz hozzátette: „Az F1 meg fogja szenvedni a járvány következményeit, mint ahogy minden más sportág, vagy üzlet. A helyzet miatt az összes csapat felismeri, hogy erőfeszítéseket kell tennie, önkritikusnak kell lennie, és bele kell mennie abba, hogy változtassanak bizonyos dolgokon.”

„Meggyőződésem, hogy a már eldöntött szabályokkal, illetve a napokban bekövetkező döntésekkel egy sokkal fenntarthatóbb Forma-1 születik majd. Ez a sportág tele van briliáns emberekkel, nagyszerű mérnökökkel és profikkal, valamint kiváló infrastruktúrával. Azt gondolom, példával járhatunk elöl, hogy hogyan is jöjjünk ki megerősödve ebből a helyzetből.”

Hirdetés

8-14 VERSENY LEHET?

Sainz szerint ha elkezdődik a bajnokság, inkább rendeznek nagyjából 10 versenyt, mint az F1 vezetősége által prognosztizált 19-20-at.

„Jelenleg számos opciót megvitatnak. Pár verseny – mint például a monacói – törlését már bejelentették. Az utcai pályák szempontjából nehezebb a helyzet, hiszen rengeteg egyéb dologgal jár a versenyrendezés.”

„Én személy szerint azt gondolom, hogy egy nagyjából 10 versenyes idényünk lehet – valahol 8 és 14 verseny között, nem pedig 20. A helyzetet elnézve, ha elvégezzük a matekot, az jön ki, hogy nem igazán van heyl többnek.”

„Biztos vagyok benne, hogy jóval rövidebb idényünk lesz, mint az eredetileg tervezett, még akkor is, ha ugyanazon a pályán több futamot tartanak, esetleg zárt kapuk mögött, a hétvégéket háromnaposról kétnaposra csökkentve.”

„Más bajnokság lesz ez, mint amiket eddig láttunk az F1 történetében.”

A spanyol azt nem támogatja, hogy egy, a jövő évbe átnyúló „szuperszezont” rendezzenek, mint például az Endurance-világbajnokság (WEC).

„A lehető legjobb 2020-as szezont kell kihoznunk ebből. Ha az lesz, hogy elindulunk egy szuperszezon irányába, azt az illetékes hatóságokkal közösen kell eldönteni. Ha így lesz, az annyira nem fog tetszeni nekem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!