Sainz: Nem beszélhetek még a jövőmről - F1VILÁG.HU

Sainz: Nem beszélhetek még a jövőmről

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Toro Rosso

A jelenleg még a Toro Rosso színeiben versenyző Carlos Sainz szerdán először szólalt meg a nyilvánosság előtt azok után, hogy a nemzetközi sajtóban kész tényként terjedt el, a Renault csapatánál folytatja F1-es pályafutását.

A spanyol versenyző a hírek szerint már az idei Maláj Nagydíjon a Renault autóját vezetheti, miután aláírta szerződését a francia csapattal. Úgy tudni, Sainz 2019 végéig szóló kontraktust írt alá.

A megállapodás része annak az egyezségnek, melynek keretében a Renault felbontja szerződését a Toro Rossóval, mely így a Honda motorjait használja a következő szezonban – ezáltal pedig a McLaren a Renault erőforrásaira válthat.

A hétvégi Szingapúri Nagydíjon bejelentések sora várható tehát – Sainz azonban egyelőre nem kívánta megerősíteni a híreket.

„Nyilván rengeteg minden megy most a médiában” – mondta az ifjú spanyol a Motorsport kérdésére csapata, a Toro Rosso egyik szponzorának médiaeseményén.

„Ami engem illet, egy motivált Toro Rosso-versenyzőként érkeztem ide, hogy annyi pontot gyűjtsem, amennyit csak lehet. Imádom ezt a versenyt, és nagyon élvezem. Szóval egész hétvégén nagy mosoly lesz az arcomon.”

„Tudom, hogy sok most a pletyka, és sok mindent mondanak, de én inkább tartom magam a sztenderdjeimhez. Ez pedig az, hogy a hétvégére fókuszálom – és nem nagyon véleményezem, hogy mi lesz a jövőben.”

„Először is azért, mert nem engedték meg, másrészt pedig, mert azt gondolom, ez a legjobb hozzáállás a hétvégéhez.”

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csütörtöki sajtótájékoztatóján Fernando Alonso is jelen lesz majd, aki vélhetően nyilatkozni fog arról, hogy maradni kíván-e a McLarennél a 2018-as évadban.

Hirdetés

Pénteken az FIA aztán valamennyi kulcsfigurát megszólaltat: a délutáni sajtótájékoztatón jelen lesz a Renault ügyvezetője, Cyril Abiteboul, a McLaren elnöke, Zak Brown, a Honda F1-es főnöke, Haszegava Juszuke, a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner, valamint a Toro Rossót irányító Franz Tost.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!