Sainz nem gondolkodik a csapatváltáson - F1VILÁG.HU

Sainz nem gondolkodik a csapatváltáson

HIRDETÉS
Noha a 2021-es szabályváltozások miatt komoly mozgolódások történhetnek a versenyzői piacon is, Carlos Sainz azt mondja, ő továbbra is a McLaren versenyzője akar maradni.
Carlos Sainz, McLaren MCL34

A spanyol pilóta tavaly még a Renault-nál versenyzett a Forma-1-ben, az ide évre viszont csapatot váltott, és Lando Norris csapattársaként a McLarennél bizonyít.

Sainz a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon F1-es pályafutása első dobogós eredményét ünnepelhette, és bár 2021-re akár a Mercedesnél, a Ferrarinál és a Red Bullnál is lehet üresedés, ő egyelőre nem gondolkodik a csapatváltáson.

„Amióta én a csapatnál vagyok, azóta folyamatosan felfelé ívelnek a dolgok” – mondta a spanyol pilóta, amikor a 2021-es versenyzői piac esetleges alakulásáról, illetve szándékairól kérdezték.

„Ez pedig nyilvánvalóan nagyon vonzó, és nem olyasvalami, amit olyan sűrűn látni a Forma-1-ben. Nagyon elégedett vagyok és büszke arra, amit a csapat csinál. Nyilván nagyon-nagyon korai még 2021-ről gondolkodni, de nem titok, hogy nagyon boldog vagyok ennél a csapatnál. Szerintem mindkét fél elégedett a másikkal, és jelenleg nincs más csapat, ahol körül lehetne nézni.”

A McLaren versenyzője azt mondja, a Nico Hülkenberg csapattársaként eltöltött tavalyi év nagyon hasznos volt számára.

„A Nico mellett eltöltött év sokat segített, hiszen rengeteget tanultam egy tapasztalt pilótától” – magyarázta Sainz.

„Korábban az összes csapattársamnak egyéves tapasztalata volt csak a Forma-1-ben, szóval Nico mellett megtanulhattam néhány új dolgot. A McLarenhez érkezve tudtam, hogy készen állok a kihívásra: ahogy értettem az autó egyensúlyát, a fejlesztését, a sebességet, amiről tudtam, hogy megvolt az esetemben a Toro Rossónál és a Renault-nál is.”

„Igazából arról szólt a dolog, hogy rögtön beilleszkedjek, és aztán az eredmények majd jönni fognak. Nem volt semmi, amitől olyan nagyon féltem volna, vagy ilyesmi.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!