Friss hírek

Sainz: Norris a csúcsra repítheti a McLarent

Rendkívül elismerően nyilatkozott korábbi csapattársáról, Lando Norrisról az idén már a Ferrari színeiben versenyző Carlos Sainz.

A két pilóta köztudottan remek viszonyt ápol egymással, az elmúlt két évben pedig csapattársak voltak a McLarennél.

Sainz a tavalyi szezont követően intett búcsút a brit istállónak, a Ferrarinál pedig a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel helyét vette át. Monacóban a fiatal pilóta első ferraris dobogóját szerezte meg, Norris pedig ugyancsak ott volt a pódiumon – idén már másodszor.

A brit tehetség nemrég szerződést hosszabbított a McLarennel – legalább 2023 végéig a csapat tagja marad. Sainz pedig azt mondja, volt csapattársa kiérdemelte a helyét, és szerinte Norris képes lehet arra, hogy felemelje a McLarent.

„Azt gondolom, van most jó néhány olyan versenyző, akik nagyon hasonló teljesítményszinten vannak” – mondta a Ferrari versenyzője.

„Landót is közéjük sorolnám, azok közé, akik potenciális világbajnokok, és csak a megfelelő autóra van szükségük ahhoz, hogy nyerjenek. Magamat is közéjük sorolnám, természetesen Charles-t [Leclerc] is közéjük sorolnám, és többeket is. A Forma-1-ben jelenleg olyan magas a szint, hogy sajnos sokkal inkább függünk attól, hogy mire képes a csapat, nem pedig attól, hogy mit tudunk mi.”

„De hiszem, hogy Landóban megvan a potenciál ahhoz, hogy győzzön, és a csúcsra juttassa a McLarent.”

A Monacói Nagydíjon Max Verstappen győzött, Sainz a 2., Norris pedig a 3. helyen ért célba – ez volt az F1 történetének harmadik legfiatalabb dobogója 23 éves, 11 hónapos és 28 napos átlagéletkorral.

Sainz szerint a monte-carlói eredmény bizonyítja, a Forma-1 „jó kezekben van”.

„A versenyzők szintje idén rendkívül magas” – mondta a spanyol. „Ha megnézzük az időmérős köröket, illetve az összes időmérős kört, akkor nemcsak a fiatal versenyzőket, hanem az olyan pilótákat is hihetetlen szinten látjuk teljesíteni, mint Lewis [Hamilton], és a többiek.”

„Örülök, hogy ilyen sok tehetséges versenyzővel vagyok egy mezőnyben, és velük mérhetem össze magam.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!