A Ferrari pilótája nem teljesít jó formában Bakuban: miközben csapattársa, Charles Leclerc mindkét időmérő edzésen rajtelsőséget szerzett, a szombati sprinten pedig a győzelemért harcolhatott, Sainznak a dobogó elérésére sem volt esélye.
A rutinos versenyző nehezen boldogul a Ferrari autójával, és mivel a parc fermé szabályok miatt a beállításokon nem is lehet változtatni, nem sok reményt fűz a mai versenyhez. Persze mindent belead majd, ám azt ő is elismeri, a pontszerzés lehet az egyetlen céljuk Bakuban.
„Nehéz volt, nagyon nehéz. Nem volt lehetőségünk változtatni az autón, úgy tűnik, ez a hétvége a károk minimalizálásáról szól” – mondta csalódottan a spanyol versenyző. „Próbálok pontszerző helyen végezni magam és a csapat miatt.”
„Nem egy könnyű hétvége ez, de sikerült szereznünk pár pontot, és próbálok innen építkezni. Remélhetőleg azzal, hogy több kört megtettünk most, vasárnapra dolgozni tudunk a korlátozó tényezőkön, és maximalizálni tudjuk az eredményt. Még nincs vége a hétvégének, és Bakuban készen kell állnod arra, hogy megragadj minden lehetőséget. Most tehát maximálisan fókuszálunk, amíg véget nem ér a verseny!”