Friss hírek

Sainz szerint Alonso gyors átugrása lesz a futam kulcsa

Így, hogy csapattársa a mezőny végére került, nagy lehetőség áll Carlos Sainz előtt első futamgyőzelme megszerzésére Montrealban, érzése szerint viszont a jó rajt elengedhetetlen ahhoz, hogy később felvehesse a versenyt Max Verstappennel.

Sainz idén először győzte le Charles Leclerc-t az időmérőn, még ha a monacói nem is harcolt a legjobb helyezésekért rajtbüntetésének tudatában. A spanyol számára lehetőséget jelent, hogy szokásos ellenfelei közül nemcsak csapattársa, hanem Sergio Perez is hátrébbről rajtol, az esős időmérőn viszont egy hiba következtében így is csak harmadik lett Verstappen és Fernando Alonso mögött.

„Jó tempónk volt, és a nehéz körülményeket figyelembe véve összességében erős időmérőn vagyunk túl. Az utolsó szektorban úgy éreztem, mindent vagy semmit helyzetben vagyok, ezért végül túl sokat akartam az utolsó sikánban. Sajnos ez az első soros rajthelybe került, de nem igazán bánom, mert remek csata zajlott az utolsó pillanatig. Meg kellett próbálnom, a harmadik rajthely pedig ezen a pályán nem rossz” – fogalmazott Sainz.

Hirdetés
 

Az élmezőnyben Alonso Alpine-ja a szokatlan látvány, és mivel a riválisok úgy számolnak, hogy a várhatóan száraz versenyen az enstone-i autó nem fogja tudni tartani a legjobb csapatok tempóját, Sainz szerint kulcsfontosságú lesz saját esélyei szempontjából, hogy már a rajtnál átugorja honfitársát.

„A versenyt illetően sok fog múlni a rajton. Ha sikerül jól eljönnöm és azonnal Max mögé kerülni, akkor megpróbálhatok rá nyomást gyakorolni. Ám ha mondjuk Fernando jól rajtol és emiatt időt veszítek az első öt-tíz körben, akkor akár olyan nagyra is nőhet a különbség, hogy az már behozhatatlan lesz a hátralévő időben” – jósolt előre a versenyre Sainz. „A pénteki eredmények alapján a versenytempónk nagyon közel van a Red Bulléhoz, de persze tudjuk, hogy a gumikezelésnél ők általában erősebbek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!