Friss hírek

Sainz szerint jó a Ferrari, de fejlődniük kell még

Carlos Sainz szerint igazán pozitív napot zárt pénteken, Zandvoortban a Ferrari Forma-1-es csapata, habár Charles Leclerc-hez hasonlóan ő sem tulajdonít túl nagy jelentőséget a remek helyezéseknek.

Sainz csapattársa mögött, a 2. helyen zárta a második gyakorlást a Holland Nagydíjon, és saját bevallása szerint nagyon élvezte a körözést a felújított zandvoorti pályán

A rutinos pilóta úgy érzi, elégedettek lehetnek az elvégzett munkával, hiszen a Ferrari autója biztatóan teljesített, ugyanakkor viszont pontosan tudja, a riválisok is erősek lesznek a folytatásban.

„Lenyűgöző és nagyon más pálya ez, mint a többi. Élvezetes volt kipróbálni a különböző íveket a döntött kanyarokban az első edzésen, és jobban nyomni egy kicsit a második gyakorláson” – mondta a spanyol versenyző. „Jól éreztem magam, a légkör a rajongókkal igazán nagyszerű!”

„Ami a teljesítményt illeti, rögtön magabiztosnak éreztük magunkat az egyensúlyt és az autó teljesítményét tekintve. Tisztességes etapjaink voltak a lágy gumikon, miközben a többi versenyképes autón kifogtak a piros zászlók – talán ez az oka annak, hogy annyira jók voltunk a végeredményt tekintve.”

„Természetesen van még hová fejlődnünk, de az autó jónak tűnik, és pozitív napon vagyunk túl.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!