Sainz: Vasseur helytáll majd a Ferrari főnökeként - F1VILÁG.HU

Sainz: Vasseur helytáll majd a Ferrari főnökeként

HIRDETÉS
Helyt fog majd állni a Ferrari csapatfőnökeként az istálló által nemrég leszerződtetett Frederic Vasseur – ezt mondja az olasz csapat rutinos versenyzője, Carlos Sainz, aki korábbról ismeri már a francia szakembert.
Carlos Sainz Ferrari

A Ferrari kedden jelentette be, január 9-én Vasseur váltja majd a csapattól 28 év után távozó Mattia Binottót a csapatfőnöki székben. A szakember az Alfa Romeótól érkezik, ahol már hat éve tevékenykedett ugyanebben a pozícióban. A csapat spanyol pilótája, Carlos Sainz szerint Vasseur érkezése „pozitív változást” hoz a Ferrari életébe.

„Valahányszor érkezik egy új ember, extra motivációval jön, jól akar szerepelni maga és a csapat miatt is” – mondta a spanyol versenyző egy szponzori eseményen, szerdán. „Időt kell neki adni ahhoz, hogy átlássa, miképp működik a csapat, és tudja, milyen változtatásokra van szükség. A Ferrari nagyon nagy, és tudom, hogy ez időbe fog telni. Nem fog egyik napról a másikra megtörténni.”

Sainz elárulta, a minap már beszélt is a Ferrari új főnökével, de már korábbról ismeri a szakembert, hiszen az megpróbálta leszerződtetni őt a Renault-hoz. Sainz aztán később a francia csapathoz került, majd a McLarenhez, később pedig a Ferrarihoz szerződött.

„Nagyon jó dolgokat hallottam róla. Személyesen is ismerem őt, hiszen már le akart igazolni, hogy menjek a Renault-hoz. Tegnap beszéltem is vele, felhívtam őt, megvolt vele az első kapcsolatom a Ferrari versenyzőjeként. Tudom, hogy jól fog teljesíteni.”

Sainz arról is beszélt, kezdetben ugyan nehezen boldogult a Ferrari idei autójával, ám rengeteget tanult, ami hasznára válhat majd jövőre.

„Az idei volt az első év, hogy egy igazán versenyképes autóm volt, ennek köszönhetően pedig rengeteget tanultam” – magyarázta a spanyol pilóta. „Meggyőződésem, hogy ez előnyömre válik majd abban, hogy tovább fejlődjek a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!