Sajtóhír: Lelép a Ferraritól Laurent Mekies sportigazgató! - F1VILÁG.HU

Sajtóhír: Lelép a Ferraritól Laurent Mekies sportigazgató!

A legfrissebb hírek szerint távozik a Ferrari sportigazgatói posztjáról Laurent Mekies, és a továbbiakban az AlphaTauri Forma-1-es csapatánál dolgozik majd.

Mekies korábban dolgozott már a faenzai istállónál, többek között ő volt Baumgartner Zsolt versenymérnöke is akkor, amikor a csapat még Minardi néven szerepelt az F1-en. Később még éveken át szolgálta a gárdát, miután a Red Bull felvásárolta azt, és Toro Rosso néven elindította második istállóját is a száguldó cirkuszban.

A 45 esztendős szakember aztán a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA) került, ahol biztonsági igazgatóként, majd helyettes versenyigazgatóként is tevékenykedett. 2018 szeptemberében szerződött a Ferrarihoz, ahol mostanáig sportigazgatóként tevékenykedett.

 

Arról, hogy elhagyja a maranellói csapatot, a RacingNews365.com című internetes portál számolt be kedden olasz forrásaira hivatkozva – távozásával kapcsolatban már korábban voltak pletykák, azokat azonban megcáfolta az istálló vezetősége. Úgy hírlik, Mekies közvetlenül Franz Tost csapatfőnök oldalán dolgozik majd az AlphaTaurinál, ahol nem kizárt, hogy a későbbiekben csapatfőnökké léptetik majd elő.

A hírek szerint az AlphaTaurinál komolyabb átszervezések zajlanak, és hiába tettek nemrég egy 800 millió dolláros ajánlatot, az istállót nem akarja eladni a Red Bull.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sajtóhír: Lelép a Ferraritól Laurent Mekies sportigazgató!
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!