Költségplafon-ügy

Sajtóhír: Piastri aláírt a McLarenhez, Ricciardót váltja!

Sajtójelentések szerint biztossá vált, hogy Oscar Piastri veszi át Daniel Ricciardo helyét a McLaren Forma-1-es csapatánál 2023-ban.

A jelenleg az Alpine tartalékversenyzőjeként tevékenykedő Piastrit a héten jelentette be a francia istálló, mint jövő évi versenyzőjét, az ausztrál azonban néhány óra múlva cáfolta, hogy a csapatnál fog versenyezni a következő idényben. Már ekkor tudni lehetett, a visszautasítás legfőbb oka az, hogy Piastri és menedzsere, Mark Webber előrehaladott tárgyalásokat folytat a McLarennel. Az Alpine-nál ugyanakkor állították, joguk van megtartani a fiatal pilótát.

A RacingNews365.com című internetes portál viszont pénteki cikkében azt írja, Piastri megállapodott a McLarennel, így 2023-ban Lando Norris csapattársa lesz majd. Az FIA szerződéseket felügyelő bizottsága validálta is a fiatal pilóta kontraktusát.

Hirdetés
 

A lap úgy tudja, Piastrinak 2022-re volt szerződése az Alpine-nal, a következő idényre nem, ám egy opció lehetővé tette volna, hogy megtartsák őt 2023-ra. Ezzel az opciós joggal viszont a hírek szerint nem élt az enstone-i gárda a meghatározott időn belül. A szerződéseket felügyelő bizottság tehát megállapította, hogy Piastri és az Alpine között nincs érvényes szerződés a jövő évre.

A hírek szerint az ausztrál pilóta július 30-án este véglegesítette megállapodását a McLarennel, nem sokkal azt megelőzően, hogy Fernando Alonso Aston Martinhoz való szerződését bejelentették.

Piastri szerződtetése miatt eldőlt az is, hogy Daniel Ricciardo két év után távozik a McLarentől, és jó eséllyel visszatér az Alpine-hoz. Az enstone-i csapatnál 2019-ben és 2020-ban versenyzett már. A hivatalos bejelentések egyelőre nem történtek meg.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sajtóhír: Piastri aláírt a McLarenhez, Ricciardót váltja!
A Mercedes gyárában sorakoznak fejlesztések, de az autóra nem kerülhetnek fel
A Red Bull reméli, Perez Szingapúr után magabiztosabbá válik
Vettel Szingapúrban megismételte idei második legjobb eredményét

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!