Friss hírek

Sajtóhír: Piastri titokban tesztelt a McLarennel

Francia sajtójelentések szerint múlt héten egy privát teszten vett részt a McLaren csapatával az istálló színeiben jövőre bemutatkozó Oscar Piastri.

Már nyáron kiderült, a fiatal ausztrál pilóta 2023-ban honfitársa, Daniel Ricciardo helyét veszi át a csapatnál, és Lando Norris oldalán bizonyíthat a Forma-1-ben. Piastriért hetekkel ezelőtt nagy csatát vívott a McLaren és jelenlegi munkaadója, az Alpine, a Forma-1-es szerződéseket felügyeli bizottság azonban végül a wokingiakkal kötött kontraktusát találta érvényesnek, így Piastri a brit csapat színeiben mutatkozhat majd be a Forma-1-ben.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Piastri mikor állhat hivatalosan a McLaren szolgálatába, az Alpine-nal ugyanis az év végéig köti szerződése. Bár Andreas Seidl csapatfőnök nemrégiben még azt mondta, nincsenek friss információi ezzel kapcsolatban, az Auto Hebdo című francia lap jelentése szerint a 21 éves versenyző az elmúlt héten egy titkos teszten vett részt a McLarennel.

Hirdetés
 

A lap úgy tudja, Piastri a Paul Ricard versenypálya rövidebb, 3,6 km-es konfigurációján körözött a McLaren egy korábbi autójával múlt szerdán, csütörtökön, az eső megérkezése előtt pedig a teljes vonalvezetést is használhatta.

A francia újság kiemeli, a McLaren semmiféle információt nem közölt a teszt kapcsán, ennek pedig a legfőbb oka az lehet, hogy Piastrit még mindig szerződés köti az Alpine-hoz – emiatt pedig ruházatára fel sem kerülhettek a McLaren szponzorlogói.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sajtóhír: Piastri titokban tesztelt a McLarennel
Óriási elismerésben részesült Kevin Magnussen
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!