Sajtóhír: Wehrlein a Saubernél folytatja 2017-ben - F1VILÁG.HU

Sajtóhír: Wehrlein a Saubernél folytatja 2017-ben

HIRDETÉS

Minden bizonnyal a Sauber Forma-1-es csapatánál folytatja pályafutását idén Pascal Wehrlein, miután a hírek szerint a Mercedes megállapodott az istálló vezetésével.


Minden bizonnyal a Sauber Forma-1-es csapatánál folytatja pályafutását idén Pascal Wehrlein, miután a hírek szerint a Mercedes megállapodott az istálló vezetésével.

Bár egy ideig úgy tűnt, Wehrlein lehet a visszavonuló világbajnok, Nico Rosberg utódja a Mercedesnél, mára gyakorlatilag biztossá vált, hogy a német istálló Valtteri Bottast ülteti a helyére.

A Motorsport.com című internetes szaklap értesülései szerint mostanra az is készpénznek vehető, hogy Wehrlein 2017-ben a Sauber versenyzőjeként folytatja – távozik tehát a Manortól.

Úgy tudni, a Wehrlein útját egyengető Mercedes ugyanis megállapodott a svájci istállóval. A szerződés részleteit még nem véglegesítették, ám napokon belül arra is sor kerülhet.

A megállapodást feltehetően a Mercedes-Bottas házasság megerősítésével összehangolva jelentik majd be, mint ahogy várhatóan azt is, hogy Felipe Massa mégis rajthoz áll idén a Williams színeiben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!