Schumacher a nehézségek ellenére elégedett - F1VILÁG.HU

Schumacher a nehézségek ellenére elégedett

HIRDETÉS

Michael Schumacher elégedetten nyilatkozott a Spanyol Nagydíjat követően, ahol csapattársa, Nico Rosberg előtt a hatodik pozícióban ért célba.


Michael Schumacher elégedetten nyilatkozott a Spanyol Nagydíjat követően, ahol csapattársa, Nico Rosberg előtt a hatodik pozícióban ért célba.

A hétszeres világbajnok a Török Nagydíj után csalódottságának adott hangot, mivel akkor nem sikerült jó teljesítményt nyújtania. Most azonban örül, hogy a lehetőségeikhez képest azt az eredményt érték el, amire nem panaszkodhatnak.

“Sikerült kihasználnunk a lehetőségeinket, ami jó hír a csapat számára.”

A német bajnok szerint a rajton múlt minden, hiszen a verseny további szakaszában már nem tudott javítani az akkor megszerzett hatodik helyezésen.

“Jó rajtom volt, jobbra húztam, ahol kicsit szűkös volt a hely, de szerencsére jól ment a dolog. Innentől kezdve pedig arról szólt a verseny, hogy megőrizzem a pozícióm.”

Schumacher annak ellenére, hogy adódtak nehézségek a futamon, örül az eredménynek, s nagyon várja, hogy a következő hétvégén Monacóban bizonyíthassanak a rajongóknak.

“Örülhetünk az eredménynek, másrészt viszont trükkös volt a futam a túlkormányzottságot, a gumikopást és az egyensúlyt tekintve.”

“Elértük, amit lehetett, és alig várom, hogy Monacóban legyünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!