Schumacher egyre idegesebben vezet - F1VILÁG.HU

Schumacher egyre idegesebben vezet

HIRDETÉS

Michael Schumacher magát okolja azért, hogy nem tudta tartani a tempót csapattársával a mai időmérőn, ahol csak a tízedik helyen végzett, így a középmezőnyből vághat neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak.


Michael Schumacher magát okolja azért, hogy nem tudta tartani a tempót csapattársával a mai időmérőn, ahol csak a tízedik helyen végzett, így a középmezőnyből vághat neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak.

„Egyértelműen csalódott vagyok a mai időmérő miatt, hiszen képtelen voltam egy megfelelő kört összerakni a harmadik etapban” – mondta a hétszeres világbajnok, aki nem kevesebb, mint nyolc tizedet kapott csapattársától.

„A második etap után, ami egyébként elég jól sikerült, nem tudtam kihozni az autóban rejlő maximális potenciált, így csalódott vagyok a rajthelyezésem miatt, hiszen sokkal többre is képes lehettem volna.”

„Egy kisebb hibát vétettem az első gyorsköröm alkalmával, ezért lelassítottam, hogy a lehető legjobb állapotban maradjanak az abroncsaim egy második körre.”

“Azonban nem igazán tudtam mit tenni, még jobban hajtottam, és ezért még több hibát vétettem, ami miatt képtelen voltam javítani.”

„Most nagyon keményen kell készülnöm a holnapi versenyre, hiszen elég rossz pozícióból vághatok neki a versenynek, ráadásul a pályán szinte lehetetlen előzni. Egy jó rajtot kell fognom, és majd meglátjuk, hogy mennyit tudok előrelépni. Én mindent beleadok.”

Rosberg, aki az ötödik pozícióból várhatja a vasárnapi futam rajtját, nem meglepően, sokkal elégedettebben nyilatkozott.

„Nagyon örülök az ötödik helynek, mert ez is azt bizonyítja, hogy sokat fejlődtünk az elmúlt futam óta, ahol igencsak hátul voltunk Valenciában” – mondta a német pilóta.

„Ez egy pozitív lépés volt, és fontos volt számunkra, hogy valóban megtudjuk, hogy sikerült megértenünk, mi volt a probléma, és hogy mennyire hatékonyan tudunk reagálni a negatív helyzetekre.”

Hirdetés

„Mindenki nagyon keményen dolgozott a gyárban, hogy jó eséllyel indulhassunk a holnapi versenyen, egyik hazai pályánkon. A gyorskörömmel minden rendben volt, és nagy boldogsággal tölt el az, hogy ismét az élen harcolhatok.”

„Már alig várom a versenyt, és ha egy jó rajtot tudok venni, akkor mindenünk meglesz ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk” – tette hozzá Rosberg.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!