Friss hírek

Schumacher elárulta, miért nézegeti olyan sűrűn a riválisok versenyautóit

A Forma-1-ben idén bemutatkozott Mick Schumacher azt mondja, esze ágában sincs leszoknia arról, hogy a versenyek után megvizsgálja a riválisok versenyautóit, szerinte ugyanis rengeteget lehet tanulni abból, ha az ember vet egy pillantást a többiek versenygépeire.

Az idei szezon során Schumachert már több alkalommal is láthattuk, ahogy a versenyek után a parc fermében megkörnyékez más versenyautókat, és alaposan szemügyre veszi őket.

A Stájer Nagydíj után például a McLaren MCL35-ösét tanulmányozta egy kicsit, elmondása szerint pedig olyasvalami ez, amit már az alsóbb kategóriákban is csinált – egész egyszerűen azért, mert sokat lehet tanulni belőle.

„Olyasvalami ez, amit már gokartozás óta csinálok” – mondta a fiatal német. „Mindig jó tudni, különösen azt, hogy a gumik hogy néznek ki más autókon, vagy azt, hogy esetleg tanulhatok-e valamit belőle.”

„A gumik olyanok, mint egy nyitott könyv! Megmutatnak neked minden apró hibát, minden apró részletet más autóról, és a saját autómról is. Szóval szerintem más autók megvizsgálása mindig része ennek az egésznek, és folytatni is fogom.”

„Ráadásul a parc ferme az egyetlen olyan hely, ahol tényleg közel tudok kerülni más autóhoz. Nem sétálhatok be csak úgy egy garázsba, hogy ’helló, csak megnézem az autótokat, aztán lelépek’. Szóval határozottan érdekes megnézni őket.”

Schumachernek idén nincs könnyű dolga, hiszen a Haas autója nem túl versenyképes az idei mezőnyben, a fiatal német azonban pozitívan áll hozzá a munkához.

„Meglehetősen elégedett vagyok azzal, ahogy mentek a dolgok, de nyilván a teljesítmény tekintetében kemény azért. Viszont sikerült kijárnunk az utat, és képesek vagyunk jól együtt dolgozni.”

„Annyira élvezem az ittlétet, hogy nem okoz problémát a munka, az, hogy későig dolgozzak, mert nagyon élvezetes. Szerintem ez tükröződik is a teljesítményemben. És ez az, ami fontos számomra: hogy a kemény munka kifizetődik egy ponton. És remélem, hogy így is lesz.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Schumacher elárulta, miért nézegeti olyan sűrűn a riválisok versenyautóit
Fellebbez és Vettel kizárásának felülvizsgálatát kéri az Aston Martin!
A hungaroringi baleset nem befolyásolja Bottas jövőjét
Hét versenytávot lenyomott a Hungaroringen a Pirelli
A Ferrari a Red Bull pártján: Fizessen az a csapat, amely balesetet okoz!
Horner biztos benne, a szezon második fele jobban alakul számukra

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!