Schumacher elégedett, Rosberg kevésbé

Vegyes érzésekkel nyilatkoztak az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes GP versenyzői: Nico Rosberg szerint végezhettek volna előrébb, míg Michael Schumacher úgy véli, nem volt több a rendelkezésükre álló csomagban.


Vegyes érzésekkel nyilatkoztak az Abu Dhabi Nagydíj szombati időmérő edzését követően a Mercedes GP versenyzői: Nico Rosberg szerint végezhettek volna előrébb, míg Michael Schumacher úgy véli, nem volt több a rendelkezésükre álló csomagban.

Rosberg a hetedik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását, a Mercedes hivatalos weboldalának nyilatkozva pedig elmondta, nem teljesen elégedett, hiszen a kvalifikáció utolsó szakaszában szerepelhetett volna jobban is.

„Nem igazán hoztuk ki a maximumot a mai időmérőből, amiért nagy kár” – mondta sajnálkozva Rosberg.

„A pálya hőmérséklete folyamatosan csökkent a kvalifikáció során, és egyre nehezebb volt működésre bírni az abroncsokat. A Q3-ban futott második etapomon túl nagy volt a forgalom ahhoz, hogy kellőképp felmelegítsem a gumikat, ez pedig kihatott a gyorskörömre. Szerintem végezhettünk volna előrébb is.”

„Viszont legalább a pálya tiszta oldaláról rajtolhatok, és a verseny is szórakoztatónak ígérkezik.”

Csapattársával ellentétben elégedetten nyilatkozott Michael Schumacher: a német versenyző szerint amit lehetett, azt kihozták az autóból Ab Dhabiban.

„Elég szoros volt a mai időmérő. A Q1-ben megszakítottam az utolsó mért körömet, hogy gumit spóroljak, és az is jó hír, hogy a Q3 után is maradt friss garnitúránk” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

„Összességében szokványos időmérő volt, ahol talán nem is volt több a csomagunkban. Hasonló versenyre számítok, megpróbáljuk majd kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. A gumikkal nem hinném, hogy komoly probléma lesz, a második szabadedzésen leteszteltük, hogy viselkednek, hiszen azt a tréninget abban az időpontban tartották, melyben a versenyt fogják.”

„Maga a tény, hogy a verseny során csökkenni fog majd a pályahőmérséklet, kedvezhet nekünk, mivel eddig kicsit küszködtünk az aszfalt hőmérsékletével.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!