Schumacher ismét tesztel a Ferrarival [frissítve] - F1VILÁG.HU

Schumacher ismét tesztel a Ferrarival [frissítve]

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher ismét pályára gördül a Ferrari színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő barcelonai tesztprogramon, ahol már a 2009-es újításokat próbálgatja.

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher ismét pályára gördül a Ferrari színeiben a jövő héten megrendezésre kerülő barcelonai tesztprogramon, ahol már a 2009-es újításokat próbálgatja.

Olasz lapértesülések szerint a 39 éves német versenyző az F2008-as modellt fogja kormányozni, mellyel már a 2009-es aerodinamikai beállításokat, illetve a Bridgestone új keverékű slick abroncsait teszteli majd.

A Ferrari duója, Kimi Raikkönen és Felipe Massa is jelen lesz a spanyol ringen, hogy a lehető legjobban felkészülhessenek a hónap végén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíjra, aminek a barcelonai ring ad majd helyet.

 

Massa a tesztek első két napján rója majd a kilométereket, mielőtt még átadná a volánt csapattársának, Kimi Raikkönennek.

Lapunk érdeklődésére Schumacher sajtószóvivője, Sabine Kehm megerősítette, Schumacher valóban részt vesz a jövő heti tesztprogramon, ahol a 2009-es újításokat próbálgatja majd, előreláthatóan április 16-án, szerdán.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Schumacher ismét tesztel a Ferrarival [frissítve]
Alonso a futamgyőztest dicsérte: Max kiválóan vezetett!
Sainz frusztrált: A tempónk megvolt egy jobb eredményhez
Verstappen: Ez kemény menet volt, de ilyen Monaco
Az eső sem tudta megállítani, Verstappen óriási előnnyel nyert Monacóban!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!