Schumacher jobb szereplésre számít Abu Dhabiban - F1VILÁG.HU

Schumacher jobb szereplésre számít Abu Dhabiban

HIRDETÉS

Michael Schumacher bízik benne, hogy a Mercedes legalább tanult valamit a feledhetőre sikeredett Indiai Nagydíj hétvégéjéből, amely során a csapatnak még a pontszerzés sem sikerült.


Michael Schumacher bízik benne, hogy a Mercedes legalább tanult valamit a feledhetőre sikeredett Indiai Nagydíj hétvégéjéből, amely során a csapatnak még a pontszerzés sem sikerült.

Schumacher számára az év egyik legrosszabbul sikerült versenye volt az indiai: a német a rajtot követően ütközött Jean-Eric Vergne-nyel, aminek következtében defektet kapott, így a mezőnytől jócskán lemaradva volt kénytelen megkezdeni a felzárkózást, majd a 18. helyen haladt, amikor váltóhiba miatt feladni kényszerült a futamot.

„A szórakozás nem éppen az a szó, amivel jellemezni tudnám az indiai versenyemet” – nyilatkozta Schumacher. „De remélem, hogy tanultunk a hétvégéből és ezt a javunkra fordíthatjuk Abu Dhabiban.”

A Mercedes a Szingapúri Nagydíj óta egyetlen pontot sem szerzett – Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy teljesítményük elmaradt attól, amit vártak volna.

„Nehéz időszakot él a csapat, de folytatjuk a munkát, hogy javítsunk a teljesítményünkön, ezzel együtt pedig a jövő évi fejlesztésekre is koncentrálunk” – mondta Brawn.

„Pozitív eredményekkel szeretnénk zárni a szezont, és reméljük, hogy ezen a hétvégén már erősebbek leszünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!