Friss hírek

Schumacher menedzsere nyugalomra inti Alonsót

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher menedzsere szerint Alonso borzasztóan nagy hibát követne el, ha az év végén elhagyná a McLarent, éppen ezért arra inti a spanyolt, gondolja át még egyszer a történteket.

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher menedzsere szerint Alonso borzasztóan nagy hibát követne el, ha az év végén elhagyná a McLarent, éppen ezért arra inti a spanyolt, gondolja át még egyszer a történteket.

A német Bild am Sonntagnak adott nyilatkozatában Weber elmondta, Alonso nagy hibát követett el azzal, hogy ultimátumot adott csapatának. A spanyol versenyző kerek perec kijelentette a McLaren vezetésének, döntse el, ki mellé áll az idei év hátralévő részében, máskülönben az év végén elhagyja az alakulatot.

“Alonsónak el kellene gondolkodnia azon, hogy vajon mi is a fontos számára” – mondta Weber. “Kétszeres világbajnok, ami nagy szó. Éppen ezért elég okosnak kellene lennie ahhoz, hogy leüljön a McLaren vezetésével, és a csapat segítségével megoldja a nézeteltéréseket közte és Hamilton között.”

A sztármenedzser továbbá azt is elmondta, meglepődött azon, ahogy Alonso lereagálta a helyzetet, és hogy milyen rosszul viseli a spanyol a csapaton belüli nyomást és feszültséget.

“Nem is értem, hogyan viselkedik Alonso. Nem ezt szoktuk meg tőle. Mindig is azt gondoltam róla, hogy vissza tudja fogni magát, és higgadt tud maradni, ám ehelyett úgy viselkedik, mintha egy bikaviadalon volna, és nem gondolkodik, mielőtt cselekszik” – folytatta Weber. “Egyszerűen egyre hiteltelenebb versenyzővé válik, ami nagyon rossz dolog.”

“Bajnokhoz méltóan kellene viselkednie, meg kellene mutatnia, mi tette őt Michael utódjává. Csapatjátékosként kellene dolgoznia, nem pedig bontani a rendet, az egységet. A csapatváltással semmire se menne” – tette hozzá a szakember.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Ajánlott híreink
Schumacher menedzsere nyugalomra inti Alonsót
Verstappen: Egy Mercedesszel is 2 tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál
Marko: Gasly nem megy az Alpine-hoz, de a Red Bullhoz se
Rosberg nem akar F1-es csapatfőnök lenni
Ajánlott híreink

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!