Költségplafon-ügy

Schumacher nem zárja ki, hogy jövőre az Aston Martin versenyzője lesz

A jelenleg a Haas színeiben versenyző Mick Schumacher nem zárta ki annak lehetőségét, hogy 2023-ban az Aston Martin Forma-1-es csapatánál folytatja pályafutását mentora, Sebastian Vettel utódjaként.

Vettel a Magyar Nagydíj előtti csütörtökön jelentette be, az idei szezont követően távozik a Forma-1-ből, így a következő idényre megüresedik egy hely az Aston Martinnál – arról azonban egyelőre nincs döntés, hogy ki ülhet majd be a négyszeres világbajnok helyére.

Schumacher jelenleg második évét teljesíti a Haas csapatánál, a spekulációk szerint pedig ő is esélyes lehet arra, hogy Lance Stroll csapattársa legyen a következő évadban. A Hungaroringen természetesen a német pilótának az ezzel kapcsolatos kérdésekre is válaszolnia kell – és valószínűleg csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy azt mondta, nem zárja ki a csapatváltás lehetőségét.

Hirdetés
 

„Azt gondolom, sok még a tennivaló itt, a Haasnál, szóval jelenleg erre összpontosítok” – mondta a fiatal német, majd arra a kérdésre, hogy el tudja-e képzelni, hogy jövőre az Aston Martin versenyzője lesz, így felelt: „Soha ne mondd, hogy soha, de jelenleg nyilvánvalóan a budapesti hétvégére fókuszálok.”

„Hogy mi történik később, azt majd meglátjuk. Ha lesz valami, amiről azt érezzük, hogy meg kell osztanunk, akkor megtesszük a megfelelő pillanatban.”

A Schumacher család egyébként igencsak jó viszonyt ápol az Aston Martin tulajdonosával, Lawrence Stroll-lal, annak idején például az üzletember révén került a Tommy Hilfiger nevű divatcég a Ferrarihoz, amikor Michael Schumacher még a csapatnál versenyzett.

„Mindig jó viszonyban voltunk, már a gokartos időkben is mindig gondoskodott rólam” – mondta Stroll-lal kapcsolatban az ifjú Schumacher.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Schumacher nem zárja ki, hogy jövőre az Aston Martin versenyzője lesz
A Red Bull nagyon magabiztosan várja az FIA vizsgálatának eredményét
Dühbe gurult a Haas Magnussen kiintése miatt
Leclerc elmondta, hogyan készül a Ferrari a 2023-as szezonra

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!