Friss hírek

Schumacher remélte, hogy nem az utolsó sorból kell rajtolnia

Mick Schumacher bízott benne, hogy nem az utolsó sorból kell rajtolnia a vasárnapi F1-es Portugál Nagydíjon – végül azonban csak csapattársát, Nikita Mazepint sikerült maga mögé utasítania.

Mick Schumacher a Q1 első próbálkozásait követően a 16. helyen állt, és elárulta, bíztak benne, hogy ezt az eredményt akár meg is tarthatják – azonban ez mégsem jött össze a csapat számára. 

„Mi is ebben bíztunk” – mondta Schumacher, végül azonban be kellett érnie a 19. hellyel, 0,167 másodperccel lemaradva Nicholas Latifitől és a 18. helytől.

„Tulajdonképpen reméltem, hogy a második szettel kicsit közelebb leszünk. Az első és a második szektorban kicsit tudtam javulni, a harmadikban viszont sajnos mindent elveszítettem, mert a gumik nem működtek.”

Schumacher ugyanakkor pozitívumokkal is gazdagodott a Portugál Nagydíj időmérőjén: a német versenyző továbbra is nagyon lelkes, és szeretne minél többet tanulni az autóról – úgy érzi, ez sikerült, és reméli, hogy vasárnap akár csatázhat is a versenypályán

„Újra sokat tanultam, és nagyon szórakoztató volt az autót vezetni” – mondta. „Már várom a holnapot. A cél az lesz, hogy elérjük a kockás zászlót. Remélhetőleg harcolhatunk is a srácokkal előttünk. Egyelőre úgy tűnik, [van esélyünk erre,] de nem akarok túl optimista lenni, hátha mégsem lesz így.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!