Friss hírek

Schumacher sokat vár hazai versenyétől

Michael Schumacher magabiztosan várja a hétvégi Német Nagydíjat, ugyanis meglátása szerint a Mercedes eredményesebb lehet hazai pályáján, mint a két héttel ezelőtt megrendezett Brit Nagydíjon volt.


Michael Schumacher magabiztosan várja a hétvégi Német Nagydíjat, ugyanis meglátása szerint a Mercedes eredményesebb lehet hazai pályáján, mint a két héttel ezelőtt megrendezett Brit Nagydíjon volt.

A hétszeres világbajnok a hetedik pozícióban végzett Silverstone-ban, jóllehet a harmadik helyre kvalifikálta magát az esős időmérőn, ám úgy érzi, hazai pályán eredményesebben szerepelhet, ugyanis a német ring jobban fekszik a Mercedes versenyautójának.

„A legnehezebb versenyen túl vagyunk, ami Silverstone volt számunkra” – mondta a német pilóta. „Hockenheim sokkal jobban fekszik majd autónknak, éppen ezért sokkal magabiztosabb és optimistább vagyok a hétvégét illetően.”

„Ha egyikünk a dobogón lehetne, az nagyon jó eredmény lenne számunkra.”

A Mercedes GP másik versenyzője, Nico Rosberg szintén optimista és úgy gondolja, hogy a kezdeti nehézségek után, ha csapata képes lesz kihozni autójából a maximumot, akkor elkezdhetnek jönni az eredmények.

„Nem tudtuk maximálni azt, amink volt az elmúlt néhány versenyen, és Silverstone nem igazán feküdt autónknak, szóval eddig nem láttuk a tiszta képet” – mondta a német versenyző.

„Továbbra is azt gondolom, hogy egy remek autóval rendelkezünk, és ha minden körülmény kedvez nekünk, és megfelelően tudjuk kezelni a gumikat Hockenheimben, mely pálya jobban fekszik az autóinknak, akkor eredményesebbek kell, hogy legyünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!