Schumacher úgy érzi, egyre erősebb a Mercedes - F1VILÁG.HU

Schumacher úgy érzi, egyre erősebb a Mercedes

HIRDETÉS

Michael Schumacher ugyan nem vár meglepetést a Kínai Nagydíjtól, ahol véleménye szerint hasonló lesz az erősorrend, mint az elmúlt versenyeken, elmondta, hogy csapata sokat fejlődött az elmúlt időben, és egyre közelebb van riválisaihoz.


Michael Schumacher ugyan nem vár meglepetést a Kínai Nagydíjtól, ahol véleménye szerint hasonló lesz az erősorrend, mint az elmúlt versenyeken, elmondta, hogy csapata sokat fejlődött az elmúlt időben, és egyre közelebb van riválisaihoz.

„Nem hiszem, hogy változna az erősorrend a hétvégén” – mondta a hétszeres világbajnok. „Természetesen az időjárás kulcsszerepet kap, mint Malajziában, azonban szerintem nem lesz változás a korábbiakhoz képest.”

„Van néhány új fejlesztésünk, és javítottunk az autó teljesítményén, de semmi komolyra nem kell gondolni. Folyamatosan fejlődünk, azonban egyelőre a Red Bull és a Ferrari áll az élen, aztán jön a McLaren, a Mercedes és a Renault alkotta követő boly.”

„Úgy tűnik, hogy sikerült közelebb kerülnünk néhány előttünk álló ellenfelünkhöz, de ezt majd szombaton és vasárnap, az időmérőn, illetve a versenyen kell bizonyítanunk, hiszen a szabadedzések nem számítanak, és azt sem tudhatjuk, ki milyen programon volt.”

Schumacher a negyedik helyen fejezte be a második tréninget a kínai ringen, azonban nem volt felhőtlenül boldog, ugyanis a délelőtt folyamán defektet kapott, így a tervezettnél kevesebb friss gumija maradt délutánra.

„Volt egy kis gondunk, mert defektet kaptam a reggeli edzésen, ami miatt az egyik eredetileg a délutáni edzésre szánt új szett gumit fel kellett tetetnem már délelőtt az autóra, így csak három új gumigarnitúrám maradt délutánra” – magyarázta.

„Éppen ezért nem tudtam megfelelően összehasonlítani a gumikat, és nem is tudom megítélni, milyenek, bár szerintem mindenkinél rendben muzsikálnak.”

A német pilóta azonban elégedett volt, mert elmondása szerint „jobb volt az edzés, mint amire számítottam, különösen az üzemanyagszinttel. Az autó kezelhetősége is rendben volt, aminek nagyon örülök.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!