Schumacher úgy érzi, egyre közelebb a győzelem - F1VILÁG.HU

Schumacher úgy érzi, egyre közelebb a győzelem

HIRDETÉS

A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher lehet a következő versenyző, aki a 2012-es évad során győzelemhez vezeti a Mercedes alakulatát.


A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher lehet a következő versenyző, aki a 2012-es évad során győzelemhez vezeti a Mercedes alakulatát.

A német csapattársa, Nico Rosberg pályafutása első győzelmét aratta hétvégén, Sanghajban, amikor az élről rajtolva ellentmondást nem tűrően kormányozta W03-as versenygépét.

A Schumachernél jóval fiatalabb Rosberg az elmúlt két évben felülmúlta a királykategória legsikeresebb versenyzőjét, hiszen 2010-ben és 2011-ben is több pontot szerzett nála, idén azonban úgy tűnik, a veterán német sokkal inkább képes felvenni a versenyt az ifjú generáció képviselőjével.

Ausztráliában és Malajziában Schumacher jobban szerepelt csapattársánál, és elmondása szerint sokkal magabiztosabbnak is érzi magát, ennek pedig legfőbb oka, hogy autója is versenyképes.

„A dolog egyszerű. Gyakorlatilag úgy vezethetem most ezt az autót, ahogy tettem azt szinte egész életem során” – fogalmazott Schumacher.

„Ha megnézik a vezetési stílusomat, és összehasonlítják a 10 évvel ezelőttivel, akkor láthatják, hogy semmi nem változott. De ha visszatekintünk a 2010-es és 2011-es évre, akkor kiderül, hogy gyakorlatilag folyamatosan gépészkednem kellett.”

„Nekem ez a stílus nagyon nem feküdt.”

A hétvégi Kínai Nagydíjon a kieséséig a második helyen haladó Schumacher elismerte, nem igazán tudta tartani csapattársa tempóját, és noha 2010-es visszatérése óta még nem állhatott dobogóra, úgy érzi, egyre közelebb kerül a győzelemhez.

„Ugyanolyan érzés lesz, mint amikor először álltam dobogóra a Benettonnal és a Ferrarival. Amikor elkezdtem ezeknél a csapatoknál versenyezni, akkor nagyon messze voltunk attól, hogy erre gondoljunk. De sok munka – kemény évek – után, akárcsak most a Mercedesnél, sikerült elérnünk azt a szintet, amikor már képesek vagyunk ezért harcolni.”

Hirdetés

„A legtöbben nem értik, mennyi mindenen kellett változtatni, mennyi energiát kellett belefektetni a munkába. 43 évesen újra keresztülmegyek ezeken a dolgokon, mert tényleg imádom azt, amit csinálok.”

A hétszeres világbajnok szerződése az idei év végén jár le a Mercedesszel, ám Schumacher elmondása szerint egyelőre nem folynak tárgyalások az esetleges hosszabbításról.

„Talán nem hiszik, de annyira az idei autó fejlesztésére fókuszálok, hogy eszembe sem jut ez. Majd a szezon későbbi szakaszában sor kerül erre is, hiszen elkerülhetetlen. Természetesen nagy örömmel tölt el, hogy végre látjuk a kemény munka eredményét, és továbbra is úgy érzem, képes vagyok arra, hogy nyerjek a Forma-1-ben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!