Schumacher úgy érzi, megelőzték a Ferrarit

Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek sikerült közelebb kerülnie a Red Bullhoz és a McLarenhez, sőt egykori csapatát, a Ferrarit már meg is előzte, legalábbis a hétvégi Török Nagydíjon látottak alapján.


Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek sikerült közelebb kerülnie a Red Bullhoz és a McLarenhez, sőt egykori csapatát, a Ferrarit már meg is előzte, legalábbis a hétvégi Török Nagydíjon látottak alapján.

A hétszeres világbajnok egy eredményes futamot teljesített, ahol megelőzve csapattársát, Nico Rosberget, a McLaren duója és Mark Webber mögött, a negyedik helyet kaparintotta meg, mellyel értékes pontokat szerzett.

„A terveknek megfelelően indult a versenyem, a pálya tisztább oldaláról rajtolva meg tudtam előzni Jensont (Button) az első kanyarban, azonban sajnos nem tudtam megtartani ezt a pozíciót, mert nem tapadtak elég jól a gumik, és mivel elég lassú volt a felvezető kör, csökkent a nyomásuk” – magyarázta Michael.

„Aztán visszatértem abba a pozícióba, ahonnan elrajtoltam, majd pedig Sebastian (Vettel) kiesését követően egy helyet előrébb léptem. Ez történt a versenyen, ami igazából teljesen sima volt, és ez volt a maximum, amit elérhettem.”

Schumacher úgy gondolja, hogy csapata sokat fejlődött és sikerült közelebb kerülnie az élen állókhoz, sőt már nem a legjobb négyben, hanem a legjobb háromban van, mert sikerült megelőznie a Ferrarit, amely az egész hétvégén szenvedett.

„Úgy gondolom, hogy egy nagyon pozitív versenyünk volt” – folytatta. „Egyértelmű, hogy sikerült előrelépést elérnünk, közelebb kerültünk a Red Bullhoz, és megelőztük a Ferrarit, ezért véleményem szerint minden okunk megvan arra, hogy elégedettek legyünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!