Költségplafon-ügy

Schumacherrel a Ferrari-motor szúrt ki pénteken

A Ferrari motorja babrált ki Mick Schumacherrel a Forma-1-es Olasz Nagydíj pénteki nyitónapján. A német pilóta mindössze három gyorskörig jutott a nyitónapon, így alaposan fel van adva a lecke számára.

Schumacher ugyanis nem ülhetett autóba az első szabadedzésen, versenygépével ugyanis Antonio Giovinazzi körözhetett. A német pilóta a második gyakorláson kezdte meg a munkát, ám nem volt szerencséje, a V6-os motor problémája miatt ugyanis mindössze 9 kört tett meg, nemigen tudta tehát a határokat feszegetni az olasz versenypályán.

„Sajnos problémánk támadt a belső égésű motorral, ami nem túl jó, de megesik az ilyen” – mondta az edzésnap végén Schumacher. „Egy kicsit több lesz majd a munkánk szombaton.”

Hirdetés
 

A Haas versenyzője mindenesetre azt reméli, gyorsan elkapja majd a fonalat a ma délután 1 órakor kezdődő utolsó edzésen, hiszen remekül ismeri a monzai pályát.

„Volt három köröm, ami nem túl sok, szóval szombaton muszáj lesz több kört megtennünk, és remélhetőleg gyorsan elkapom a ritmust, hiszen egészen jól ismerem ezt a pályát. Remélhetőleg jó alapbeállításaink lesznek szombatra, minden tőlünk telhetőt megteszünk.”

A német versenyző váltócsere miatt eleve rajtbüntetés tudatában várja az időmérőt, ám nem számít arra, hogy a pénteki motorgondok után további rajthelyeket veszít majd.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Schumacherrel a Ferrari-motor szúrt ki pénteken
Vettel Szingapúrban megismételte idei második legjobb eredményét
Alonso: Elfogadhatatlanul sok műszaki hibánk van
Häkkinen: Verstappen és Hamilton bizonyította, a legjobbak is képesek hibázni

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!