Schumacherrel egy abu dhabi hotel előcsarnokában közölték kirúgását - F1VILÁG.HU

Schumacherrel egy abu dhabi hotel előcsarnokában közölték kirúgását

HIRDETÉS
Sajtóhírek szerint nem is egyeztetett a folytatás lehetőségéről a Haas Forma-1-es csapatával Mick Schumacher, a pletykák pedig arról szólnak, a német pilótával egy abu dhabi hotel előcsarnokában közölték, hogy 2023-ban nem tartanak igényt a szolgálataira.
YAS MARINA CIRCUIT, UNITED ARAB EMIRATES - NOVEMBER 20: Mick Schumacher, Haas F1 Team during the Abu Dhabi GP at Yas Marina Circuit on Sunday November 20, 2022 in Abu Dhabi, United Arab Emirates. (Photo by Andy Hone / LAT Images)

Schumacher 2021-ben mutatkozott be a Forma-1-ben az amerikai istálló színeiben, és bár első szezonjában igazán elégedettek voltak vele, idén már teljesen más kép rajzolódott ki. Ebben persze komoly szerepet volt annak, hogy a fiatal versenyző meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott, a szezon második felében mutatott javuló forma azonban kevés volt ahhoz, hogy megtartsa ülését az istállónál.

A Bild című német lap jelentése szerint már a Brazil Nagydíj hétvégéjén nyílt titok volt csapaton belül, hogy Schumachernek távoznia kell, a német pilótával viszont nem beszélt erről az istálló vezetősége. Sőt, valójában komoly egyeztetések soha nem is voltak a felek között a 2023-as év kapcsán.

A német lap állítása szerint Schumacherrel csak a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat megelőző szerdán közölték, jövőre nem tartanak igényt a szolgálataira – ráadásul meglehetősen furcsa körülmények között történt mindez: úgy tudni, annak a hotelnek a halljában közölték vele a rossz hírt, amelyben megszállt az év utolsó versenyhétvégéjén. A Bild szerint maga Günther Steiner csapatfőnök beszélt Schumacherrel.

A német pilóta helyét jövőre honfitársa, a rendkívül rutinosnak számító Nico Hülkenberg veszi majd át. A hírek szerint Schumacher 2023-ban a Mercedes tartalékversenyzője lehet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!