Senna magabiztosabban várja a monzai hétvégét - F1VILÁG.HU

Senna magabiztosabban várja a monzai hétvégét

HIRDETÉS

Magabiztosan várja a hétvégi Olasz Nagydíjat a Lotus Renault GP újonnan szerződtetett versenyzője, Bruno Senna.


Magabiztosan várja a hétvégi Olasz Nagydíjat a Lotus Renault GP újonnan szerződtetett versenyzője, Bruno Senna.

A brazil pilóta ígéretesen mutatkozott be a brit-francia alakulatnál Belgiumban, hiszen az időmérő edzésen megszerezte a hetedik rajtpozíciót. Habár a futamon már az első körben balesetbe keveredett, és végül csak a tizenharmadik helyen ért célba, a csapat elégedett volt teljesítményével.

Senna nemrégiben elmondta, bízik abban, hogy Monzában még jobban szerepelhet majd.

„Versenyképesség szempontjából természetesen Spában nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, de rendkívül kielégítő volt, hogy gyorsan fel tudtam venni a tempót és jól együtt tudtam dolgozni a csapattal” – mondta a Renault versenyzője.

„Erős munkakapcsolat van köztem és a mérnökök között, és nagy örömmel ülök be a pilótafülkébe Monzában is, mert sokkal magabiztosabban készülök erre a versenyre.”

„Tudom, hogy az autó most már sokkal jobb. Jobban ismerem az autó tulajdonságait, és ismerem az irányt, amit felvettünk. Alig várom, hogy együtt dolgozzam a mérnökökkel olyan megoldásokon, amelyekkel még erősebbé válhatunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!