Senna majdnem aláírt a Ferrarihoz 1991-re - F1VILÁG.HU

Senna majdnem aláírt a Ferrarihoz 1991-re

HIRDETÉS
A Ferrari egykori csapatfőnöke, Cesare Fiorio az olasz sajtónak nyilatkozva a minap elárulta, 1990-ben mindenben megállapodtak Ayrton Sennával arról, hogy a brazil legenda a következő idényben náluk folytatja Forma-1-es pályafutását, a maranellóiak akkori elnöke, Piero Fusaro viszont állítása szerint megvétózta az átigazolást.
Ayrton Senna, McLaren

Senna a McLaren versenyzőjeként három világbajnoki címet szerzett az F1-ben, a wokingi istállót pedig az 1993-as idényt követően hagyta ott a Williams kedvéért. Bár korábban is sok történetet hallottunk már, melyek szerint a legendás versenyző és a Ferrari egyeztetéseket folytattak egymással, a nagy átigazolás végül soha nem valósult meg.

Pedig Luca di Montezemolo, a Ferrari egykori elnöke még évekkel ezelőtt árulta el, nem sokkal halála előtt találkozott Sennával, mert szerették volna, ha a brazil pilóta 1996-ban náluk folytatja a versenyzést. Az élet azonban közbeszólt: Senna 1994-ben, az évad harmadik, imolai versenyén tragikus balesetben életét veszítette. Most a Ferrari egykori csapatfőnöke, Cesare Fiorio beszélt arról, nem ez volt az első alkalom, hogy a Scuderia megkörnyékezte a legendás pilótát — sőt, évekkel korábban már meg is állapodtak Sennával.

„Mindenben megállapodtunk” — mondta a most 84 éves olasz. „De Fusaro ellene volt.”

Piero Fusaro a Ferrari elnöke volt akkoriban, az ő helyét vette át végül Luca di Montezemolo 1991-ben. Arra a kérdésre, hogy Fusaro miért ellenezte Senna szerződtetését, az egykori csapatfőnök így válaszolt: „Talán el akarta kerülni a Prosttal való ellentétet, de lehet, hogy meg akarta értetni velem, hogy ő a döntéshozó.”

„Csak ő, én és a Ferrari igazgatósága tudott a tárgyalásokról. És valaki elmondta Prostnak.”

A Corriere della Sera szerint Senna 30 millió dollárt, mai árfolyamon közel 11 milliárd forintot keresett volna a Ferrarinál 1991-ben, ami rekordnak számított volna akkoriban.

Az egykori elnök, Fusaro ugyanakkor cáfolja, hogy ő vétózta meg az üzletet — elmondása szerint Prost őt megkerülve egyenesen az Angelli családhoz fordult.

„Ez történt, és nem volt visszaút a döntés kapcsán.”

A sors fintora, hogy a Ferrari végül az 1991-es idény közben kirúgta Prostot, amiért a francia versenyző egy teherautóhoz hasonlította a csapat akkori versenyautóját. Most kiderült az is, a Ferrari az 1995-ös idényre is megpróbálta őt leigazolni, erről az istálló későbbi csapatfőnöke, Jean Todt beszélt.

Hirdetés

„Felajánlottam neki, hogy szerződjön a Ferrarihoz 1995-re. Ő 1994-re akart jönni, de nekünk szerződésünk volt [Gerhard] Bergerrel és [Jean] Alesivel. És aztán mindannyian tudjuk, mi történt…”  

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!