Sennának tanulással telt az utolsó tesztnap - F1VILÁG.HU

Sennának tanulással telt az utolsó tesztnap

HIRDETÉS

Első ízben vezethette a Lotus Renault GP 2011-es versenyautóját a csapat teszt –és tartalékversenyzője, Bruno Senna.


Első ízben vezethette a Lotus Renault GP 2011-es versenyautóját a csapat teszt –és tartalékversenyzője, Bruno Senna.

A brazil pilóta – akárcsak szombaton Nick Heidfeld – a sérült Robert Kubica helyett ugrott autóba, és 68 kör megtétele után az ötödik helyen végzett.

Senna elmondta, főként a tanulásé volt a főszerep vasárnap, ám elégedett az elvégzett munkával, hiszen úgy érzi, egyre magabiztosabb volt az autóban.

„Fantasztikus nap volt – először vezethettem az R31-es versenygépet és elégedett vagyok azzal, ahogy a dolgok mentek”- nyilatkozta Senna a nap végén.

„A vasárnap a tanulásról szólt. Soha nem használtam még az állítható hátsó szárnyat és a kinetikus energia-visszanyerő rendszert (KERS), szóval meg kellett szoknom ezeket.”

„Először nem könnyű, mert sokat kell dolgozni egy körön és két olyan tényezőről beszélünk, mely alapvetően megváltoztatja az autó balanszát.”

„Nagyon nyugodtan kezdtem a napot, folyamatosan építettem fel az önbizalmamat, ebédidőre pedig már nagyon kényelmesen éreztem magam. Nagyon vártam, hogy a gyakorlás végén megtegyek néhány kemény kört, de a piros zászlók és az időjárás miatt erre nem volt elég idő.”

A csapat főmérnöke, Alan Permane hozzátette, Senna az egész tesztnap során remek visszajelzéseket adott a csapatnak, és a tempója is megfelelő volt a jerezi pályán.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!