Silverstone-ban érkezhetnek az új gumik - F1VILÁG.HU

Silverstone-ban érkezhetnek az új gumik

HIRDETÉS

Kanadában még csak tesztelik őket, három hétre rá, Angliában azonban már élesben bevetné új szerkezetű abroncsait a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.


Kanadában még csak tesztelik őket, három hétre rá, Angliában azonban már élesben bevetné új szerkezetű abroncsait a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.

Az olasz vállalat a Spanyol Nagydíjat követően döntött úgy, változtat abroncsain.

Bár korábban arról szóltak a hírek, az új gumikat már Montrealban használniuk kell a csapatoknak, a Pirelli nemrég bejelentette, mindössze tesztelési szándékkal viszik el azokat Kanadába – a cél azonban az, hogy a következő versenyhelyszínen, Silverstone-ban élesben is használják azokat – feltéve, ha a csapatok is elfogadják ezt.

„Két garnitúrát kap majd minden egyes csapat a pénteki edzésnapra, a célunk pedig az, hogy az új hátsó gumikat élesben is bevessük Silverstone-ban” – mondta a vállalat szóvivője az AUTOSPORT-nak.

„Mivel a szabályok lehetővé teszik ezt, és sportszakmailag így méltányos, úgy gondoltuk, ez a legjobb megoldás.”

Az új abroncsok az eddig használt acél helyett kevlármerevítést kapnak, a Pirelli célja pedig az, hogy ne ismétlődjenek meg azok a problémák, melyekkel a csapatok Bahreinben és Spanyolországban szembesültek.

Miután Kanadában is az eddig használt abroncsokkal dolgozik majd a mezőny, a Pirelli elismerte, fennáll a veszélye annak, hogy ismét gondok lesznek a gumikkal. Az új szerkezetű abroncsok viszont megoldják majd ezt a problémát.”

„Szeretnék megszabadulni ettől a futófelület-leválástól, melyekben a törmelékek is szerepet játszottak, mivel túlmelegedtek az abroncsok. Hisszük, hogy teljes mértékben megoldódnak ezek a problémák az új gumikkal.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!