Sokat vár első fejlesztési csomagjától a Force India - F1VILÁG.HU

Sokat vár első fejlesztési csomagjától a Force India

HIRDETÉS

Komoly előrelépést vár a május elején bemutatkozó első komolyabb fejlesztési csomagjától a Force India alakulata – árulta el az alakulat csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley.


Komoly előrelépést vár a május elején bemutatkozó első komolyabb fejlesztési csomagjától a Force India alakulata – árulta el az alakulat csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley.

A silverstone-i bázisú alakulat kilenc pontot szerzett a szezon eddig eltelt két versenyén, a csapat azonban alapvetően nem elégedett a VJM05-ös kódjelet viselő versenygép tempójával.

A gárdánál úgy vélik, a lassú kezdés annak tudható be, hogy a 2011-es idény végén rendkívül sokat fektettek abba, hogy megszerezzék a konstruktőri hatodik helyet.

„Reméljük, hogy a mugellói teszten [ahol először mutatkozik be az új fejlesztési csomag] odakerülünk, ahol szerettük volna kezdeni az évet” – mondta Fernley.

„Egy kis lemaradásban vagyunk, mert arra fókuszáltunk, hogy megszerezzük a hatodik helyet az elmúlt évben, így 4-5 versennyel le vagyunk maradva. A célunk az volt, hogy az első négy futamon ne maradjunk le túlságosan. A szezon előrehaladtával pedig javíthatunk a teljesítményen. Túl kell jutnunk Kínán és Bahreinen, aztán meglátjuk, merre tovább.”

A szakember emellett dicséretben részesítette a gárda versenyzőit, Paul di Restát és Nico Hülkenberget, állítása szerint ugyanis ők mindent beleadtak.

„Még versenyzőinknek sem tudtuk megadni a legjobb autót. Mindketten jól teljesítettek, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Nico egy év kihagyás után állt rajthoz újra.”

Fernley hozzátette, nem tart attól, hogy a Force India nem tudja majd tartani a lépést riválisaival szemben, és meggyőződése, hogy sikerül a felzárkózás.

„Abszolút lehetséges” – mondta a szakember arra a kérdésre reagálva, hogy elérhető lesz-e az ötödik hely a konstruktőri versenyben.

Hirdetés

„Nem felejtsük el, hogy tavaly 26 pontos hátrányban voltunk a Sauberrel szemben féltávnál. Egyszerűen csak bízom abban, hogy a fejlesztési görbén erősebb lesz idén. Ha úgy tudunk túlesni az első néhány versenyen, hogy nem maradunk le túlságosan, akkor képesek leszünk a felzárkózásra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!