Soucek békésen hagyta el a Virgint

A Forma-2 tavalyi világbajnoka, Andy Soucek megerősítette, hogy elhagyta a Virgin Racing istállót, ahol egészen idáig a teszt-, és tartalékversenyzői feladatokat látta el.


A Forma-2 tavalyi világbajnoka, Andy Soucek megerősítette, hogy elhagyta a Virgin Racing istállót, ahol egészen idáig a teszt-, és tartalékversenyzői feladatokat látta el.

A szezonközi teszttilalom miatt azonban nem kapott lehetőséget a versenyzésre, ezért inkább úgy döntött, hogy szerződést bont a silverstone-i bázisú csapattal, és más szériákban tartja formában magát, hogy egy napon versenyzőkét is bemutatkozhasson a Forma-1-ben.

„Közös megegyezéssel hagytam el a Virgint” – mondta a spanyol pilóta az AS-nek, célozva ezzel arra, hogy békésen váltak el útjaik.

„Arra kértem őket, hogy adjanak lehetőséget számomra más kategóriákban versenyezni, és ezt elfogadták. Teljesen békés volt az elválás. Köszönettel tartozom nekik, hogy nem okoztak nehézségeket és problémát számomra.”

Soucek azt is elmondta, hogy inkább versenyzik egy alacsonyabb kategóriában, mintsem arra vár, ami talán soha nem fog eljönni – hogy beugorhat a csapat egyik versenyzője helyére a szezon hátralévő futamainak egyikén.

Az F2 bajnoka az idei évben már részt vett egy Superleague versenyen a Sporting színeiben, azonban elmondta, hogy továbbra is az a célja, hogy versenyzői ülést szerezzen magának a Forma-1-ben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!