Stroll: Az orvosok azt mondták, Melbourne-ben talán versenyezhetek - F1VILÁG.HU

Stroll: Az orvosok azt mondták, Melbourne-ben talán versenyezhetek

HIRDETÉS
Az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll elárulta, orvosai kezdetben azt mondták neki, kerékpárbalesetben elszenvedett sérülései miatt leghamarabb csak az áprilisi Ausztrál Nagydíjon ülhet újra Forma-1-es versenyautóba.
action, Bahrain International Circuit, GP2301a, F1, GP, Bahrain
Lance Stroll, Aston Martin AMR23

A kanadai versenyző még februárban szenvedett balesetet tréningezés közben, és miután mindkét csuklója megsérült, az előszezoni tesztelést teljes egészében kénytelen volt kihagyni. Bal csuklóját műteni is kellett, miközben jobb csuklójába a neves MotoGP-orvos, Dr. Xavier Mir ültetett be egy fémkapcsot. Stroll emellett egyik lábujját is eltörte a balesetben.

A rutinos versenyző pedig elutazott a Bahreini Nagydíj helyszínére, és bár sokat szenvedett, végül teljesíteni tudta a hétvégét. Nem is szerepelt rosszul, hiszen pontszerzőként a 6. helyen ért célba az évadnyitón. Stroll most újságíróknak nyilatkozva árulta el, orvosai úgy jósolták, hogy leghamarabb az áprilisi 2-i, melbourne-i futamon versenyezhet majd.

„A teljes orvosi csapatom hihetetlen volt” – mondta az Aston Martin versenyzője. „Mir nélkül nem lehettem volna most itt. Hihetetlen volt. A csontkovácsom napi 10 órát volt velem, rehabilitálta a csuklómat, rendbe hozta a lábujjamat, amennyire lehetett, a lábujjakkal ugyanis sok mindent nem lehet kezdeni.”

„Van egy lista azokról az emberekről, akik rengeteget segítettek nekem az elmúlt két hétben, egészen pontosan 14 napban. Az orvosok azt mondták, talán Ausztráliában visszatérhetek.”

A 24 éves versenyző elárulta, az autóban ülve paracetamol, ibuprofen, no meg persze az adrenalin volt segítségére. Ennek ellenére elmondása szerint a fájdalom volt a legnagyobb korlátozó tényező a futam utolsó 20 körében, de főleg a pálya 10-es kanyarjában.

„Örülök, hogy szereztem egy hatodik helyet, figyelembe véve mindazt, ami az elmúlt két hétben történt” – mondta. „10 napja még mozogni sem tudtam, nem tudtam járni. Nem tudtam mozgatni a kezeimet. Nagyjából csak vegetáltam. Nem hittem volna, hogy itt leszek majd.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!