Sullivan bíráskodik majd Ausztráliában - F1VILÁG.HU

Sullivan bíráskodik majd Ausztráliában

HIRDETÉS

A korábbi Forma-1-es versenyző, Danny Sullivan segíti a versenybírók munkáját a 2013. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat első versenyén, az Ausztrál Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség kedden.

Az amerikai ex-versenyző 1983-ban mutatkozott be a királykategóriában a Tyrell színeiben – csupán egy szezont versenyzett végig a Forma-1-ben, legjobb eredménye egy ötödik hely, melyet Monacóban ért el.

1984-ben Sullivan visszatért az Államokba, ahol folytatta eredményes Indy Car-pályafutását, egy évvel később pedig egy máig emlékezetes győzelmet aratott az indianapolisi 500 mérföldes viadalon.

Sullivan hétvégén Paul Gutjahr és Vincenzo Spano munkáját segíti majd Melbourne-ben.

Az FIA megerősítette azt is, hogy hétvégén, Ausztráliában két DRS-zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére: az első a célegyenesben, a második pedig az 1-es és 2-es kanyarokat követő egyenesben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!