Susie Wolff lesz a Williams tesztpilótája 2015-ben - F1VILÁG.HU

Susie Wolff lesz a Williams tesztpilótája 2015-ben

HIRDETÉS

A Williams Forma-1-es csapata péntek délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy 2015-ben Susie Wolff lesz az istálló hivatalos tesztversenyzője.


A Williams Forma-1-es csapata péntek délelőtt hivatalos közleményben jelentette be, hogy 2015-ben Susie Wolff lesz az istálló hivatalos tesztversenyzője.

A 31 esztendős pilótanő a következő idényben két alkalommal is vezetheti majd a Williams FW37-es kódjelű versenyautóját bizonyos versenyhétvégék első szabadedzésein, emellett pedig intenzív programot teljesít majd az istálló szimulátorában, hogy segítse a jövő évi modell, valamint a 2016-os FW38-as versenyautó fejlesztését.

Wolff az elmúlt három évben a Williams fejlesztési versenyzője volt, idén a Német Nagydíjon, valamint a silverstone-i hétvégén vezethette a csapat autóját az első szabadedzéseken.

„Ez egy újabb lépés a megfelelő irányba” – mondta a Williams női versenyzője.

„Örömömre szolgál, hogy a Williams felismerte a fejlődésemet, az általam végzett kemény munkát. A Williams egy nagyon izgalmas szakaszban jár most, nagy lendülettel készülünk a 2015-ös évre. Boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehetek.”

A Williams közleményében leírta, több versenyző is esélyes arra, hogy átvegye Wolff helyét a pilótanő eddig betöltött szerepkörében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!