Sutil a Mercedest dicséri – F1VILÁG.HU

Sutil a Mercedest dicséri

HIRDETÉS

Jól teljesített a téli felkészülés során a Force India vadonatúj versenyautója, így a gárda német pilótája, Adrian Sutil optimistán várja az év első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat.


Jól teljesített a téli felkészülés során a Force India vadonatúj versenyautója, így a gárda német pilótája, Adrian Sutil optimistán várja az év első versenyét, az Ausztrál Nagydíjat.

Sutil a Forma-1 hivatalos weboldalának adott interjújában elmondta, a VJM04-es konstrukció tökéletesen üzemel, ám egyelőre lehetetlenség megmondani, pontosan mely csapatokkal harcolhatnak majd a 2011-es idényben.

„Az autó jónak tűnik, hiszen sok kilométert meg tudtunk tenni és teljesíteni tudtuk a tervezett programunkat” – mondta Sutil.

„A KERS és az állítható hátsó szárny remekül működik, szóval nagyon optimistán várom az első versenyt. Az, hogy ez mit is jelent pontosan, egyelőre nem tudtom megmondani. Választ csak Melbourne-ben kapunk arra vonatkozóan, hogy hol is állunk riválisainkhoz képest, de lehet, hogy csak Sepangban, mivel a melbourne-i pálya elég különleges és általában lehetetlen megjósolni a végeredményt.”

„Egy kis csapat vagyunk, emiatt pedig nehéz tartani a nagy négyes – a Red Bull Racing, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes – fejlesztési ütemét.”

Sutil hozzátette, nagyon fontos lesz figyelni arra is, hogy a Pirelli miképp fejleszti abroncsait a szezon során, hiszen ez döntő fontossággal bírhat.

„Meg kell várnunk, miképp viselkednek a gumik a versenyeken és hogy fejlődnek az idény során. Ami azt illeti, egy csónakban evezünk, tehát mindenkinek ugyanolyan esélyei vannak a rajtrácson.”

Mint ismert, a Force India az idei évben is a Mercedes technikai támogatását élvezi, melynek értelmében a kiscsapat a német gyártó teljes hajtásláncát beszerelheti autóiba.

Sutil úgy véli, a Mercedes hibrid rendszere, valamint aggregátja a legjobb a mezőnyben, pusztán ezzel azonban nem tudnak versenyeket nyerni.

„A Mercedes személyében egy elsőosztályú partner áll rendelkezésünkre és én úgy gondolom, hogy a motorjuk és a KERS-rendszerük a legjobb a rajtrácson jelenleg. De valójában az autó maga – az aerodinamikai csomag – számít. Ha nincs elég leszorítóerőd, még akkor sem érsz el jó eredményt, ha a legjobb motor dübörög az autódban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!