Sutil a versenyzésre összpontosít - F1VILÁG.HU

Sutil a versenyzésre összpontosít

HIRDETÉS

A napokban kialakult botránya ellenére kizárólag a versenyzésre összpontosít a Force India istálló versenyzője, Adrian Sutil.


A napokban kialakult botránya ellenére kizárólag a versenyzésre összpontosít a Force India istálló versenyzője, Adrian Sutil.

Sutilt nemrégiben a Renault-t birtokló Genii Capital ügyvezető igazgatója, Eric Lux jelentette fel egy sanghaji incidens miatt, melyben a német versenyző – a feltételezések szerint egy törött pohárral – megsebesítette őt.

A Force India alakulata nemrégiben sajtóközleményt adott ki, melyben leírta, figyelemmel kísérik az ügy alakulását, ám Adrian Sutil ott lesz a Spanyol Nagydíjon.

Sutilt természetesen azonnal megrohanták az újságírók Barcelonában, hogy a történtekről faggassák, a német azonban nem volt túlságosan bőbeszédű: kijelentette, kizárólag az előttünk álló hétvégére, illetve az azt követő Monacói Nagydíjra fókuszál.

„Őszintén szólva ez is az életem egy része, de momentán a versenyzésre koncentrálok, ez az, ami számít” – mondta Sutil.

„Azért vagyok itt, Barcelonában, hogy a versenyhétvégére összpontosítsak, illetve a következő, monacói versenyre. Csupán ez számít, és ez minden, amit válaszolni tudok.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire lesz nehéz ilyen külső körülmények közepetette versenyezni, Sutil így felelt: „Mindig vannak nehéz szituációk, de ezekkel együtt kell élnem.”

A versenyző menedzsere, Manfred Zimmermann mindeközben elárulta, Sutil biztosan a Force Indiánál marad, noha a csapat e heti közleménye csupán a Spanyol Nagydíjon való szereplését erősítette meg.

„A csapattól megkérdezték, Adrian autóba fog ülni Barcelonában? Az istálló válasza pedig az volt, hogy igen, autóba fog ülni Barcelonában. Ennyi az egész.”

Hirdetés

Arra a kérdésre, hogy a német versenyző a szezon hátralévő felében is versenyezhet-e a csapatnál, a szakember így felelt: „Igen, de erről Vijay-t [Mallya – csapatfőnök] kellene megkérdezni. Viszont bármi megtörténhet. Biztosak abban, hogy Fernando [Alonso] autóba fog ülni Monacóban?”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!