Sutil: Jó lenne dobogóra állni a Sauberrel - F1VILÁG.HU

Sutil: Jó lenne dobogóra állni a Sauberrel

HIRDETÉS

Már 2012 februárja óta kapcsolatban állt a Sauber Forma-1-es csapatával a gárda újonnan szerződtetett versenyzője, Adrian Sutil – ezt maga a német versenyző vallotta be a minap.


Már 2012 februárja óta kapcsolatban állt a Sauber Forma-1-es csapatával a gárda újonnan szerződtetett versenyzője, Adrian Sutil – ezt maga a német versenyző vallotta be a minap.

Sutil a Force Indiától érkezett a hinwili gárdához az idei évre, saját bevallása szerint pedig izgatottan várja már az új kihívásokat.

„Örülök, hogy egy új csapatnál lehetek, új környezetben” – mondta a 30 esztendős versenyző a Sky Sports Online-nak.

„Egyébként is szeretek Svájcban lenni, de a csapat főhadiszállása nagyon közel van az otthonomhoz, ami azt jelenti, hogy autóval is el tudok jutni a gyárba, ami talán előnyt jelent majd az idény során, hiszen nem kell annyit utaznom. Remek célokat tűztünk ki magunk elé, a csapat stabil lábakon áll, van történelme, élvezem a munkát velük.”

„Az elmúlt szezon kezdete óta tárgyaltunk, Kaltenborg kisasszonnyal már 2012 februárja óta kapcsolatban álltam, amikor nem is versenyeztem. Szóval egy ideje már egyeztettünk, ideje volt közös megoldást találni.”

„Teljesen világos volt az idei évre, hogy a Force Indiánál akarok-e maradni, vagy a Saubernél folytatom. A Saubert preferáltam, és örülök, hogy összejött, és egy új csapatnál folytathatom.”

2012-ben a Sauber négy dobogós eredményt szerzett, tavaly azonban nem sikerült elérnie a csapatnak a kitűzött célokat. Sutil elárulta, reméli, 2014-ben lehetősége lesz arra, hogy megszerezze F1-es pályafutása első dobogós eredményét.

„Senki sem tudja, mi a realitás, nem tudjuk, milyen lesz az autó. Erre a kérdésre most még nehéz válaszolni. Számomra minden évben az a nagy cél, hogy jobb legyek, mint az előző évben, és jobb eredményt érjek el eddigi összetettbeli legjobb helyezésemnél, ami a kilencedik pozíció még 2011-ből. Javulni szeretnék, szóval a kilencedik, vagy annál jobb pozíció az egyértelmű célom.”

„Ha elérhető lesz a dobogó, megpróbálok menni érte, hiszen a Forma-1-ben még nem állhattam fel a pódiumra, és már szeretnék. Szóval ez a személyes célom. Nem tudom megmondani, hogy sikerül-e idén, vagy nem, ez nagyban a csomagtól függ majd.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!