Friss hírek

Sutil váltja Alonsót a McLarennél?

Adrian Sutil elárulta, akár már az idei év végén elhagyhatja a Spykert, feltéve, ha arra a vezetőség is áldását adja. Lapunk úgy tudja, a német versenyző veszi majd át Alonso helyét a McLarennél a 2008-as idényben.

Adrian Sutil elárulta, akár már az idei év végén elhagyhatja a Spykert, feltéve, ha arra a vezetőség is áldását adja. Lapunk úgy tudja, a német versenyző veszi majd át Alonso helyét a McLarennél a 2008-as idényben.

Sutil, akinek három évre szóló szerződése van a jelenleg még holland tulajdonban lévő csapattal, fantasztikusan teljesített a múlt hétvégén megrendezett Belga Nagydíjon, ahol a Honda és a Toyota versenyzőivel is felvette a harcot.

Mindezek ellenére a német pilóta még egyetlen világbajnoki pontot sem szerzett az idei évben, ami leginkább a Spyker gyenge teljesítményének tudható be.

Hirdetés
 

Sutil azonban elárulta, olyan csapatoktól is kapott már ajánlatot, melyekkel könnyedén harcba szállhatna a középmezőnnyel, sőt akár még esélye is lehetne a bajnoki cím megszerzésére.

“Több csapat is érdeklődik irántam” – mondta Sutil az Auto, Moto und Sport-nak adott nyilatkozatában. “A kérdés már csak az, hogy meg tudok-e egyezni velük. Bár többen érdeklődnek, mindenki óvatosan fogalmaz, ezért sem tudok mit mondani, mert nem tudom, hogy pontosan mik a szándékaik.”

A német pilóta azonban elárulta, csak abban az esetben váltana, ha arra a vezetőség is rábólintana.

“Rengeteg megbeszélnivaló van még, nem is beszélve arról, hogy érvényes szerződésem van 2008-ra a Sypkerrel. Ha lehetőségem lenne bekerülni az első tízbe, akkor azt először meg kellene beszélnem Colin Kolles-szal. Azonban azt sem bánnám, ha jelenlegi csapatommal folytathatnám.”

“Három istállóval is kapcsolatban vagyok, de nem szeretném elárulni, melyek azok” – tette hozzá Sutil.

Az F1világ.hu értesülései szerint nem kizárt, hogy Sutil veszi majd át Alonso helyét a McLarennél, aki korábban már versenyzett Hamilton mellett az F3-ban.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!