Symonds váltja Coughlant a Williamsnél - F1VILÁG.HU

Symonds váltja Coughlant a Williamsnél

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nem sokkal a Marussia Forma-1-es csapatának közleménye után a Williams alakulata is hivatalos kommünikét adott ki, melyben megerősíti, az istállótól távozó Mike Coughlan helyét Pat Symonds veszi át.


Nem sokkal a Marussia Forma-1-es csapatának közleménye után a Williams alakulata is hivatalos kommünikét adott ki, melyben megerősíti, az istállótól távozó Mike Coughlan helyét Pat Symonds veszi át.

Symonds augusztus 19-én áll majd munkába.

A Forma-1-ben eddig eltöltött mintegy 30 éve során számos sikert ért el. Annak idején a Tolemannál kezdte pályafutását, majd a Benettonnál, illetve a Renault-nál maradt. Ez időszakban olyan versenyzőkkel dolgozhatott együtt, mint Michael Schumacher és Fernando Alonso. 32 futamgyőzelemben, négy egyéni és három konstruktőri bajnoki cím megszerzésében működött közre.

2011-ben konzulensként csatlakozott a Marussiához.

A neves szakember Mike Coughlant váltja a technikai igazgatói pozícióban, aki tavaly kulcsszerepet játszott a Williams remek idényében. A csapat Pastor Maldonado révén futamot is nyert Spanyolországban. Coughlan azonnali hatállyal távozik az istállótól.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!