Számos újítást kipróbál ma a McLaren - F1VILÁG.HU

Számos újítást kipróbál ma a McLaren

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Számos aerodinamikai újítást kipróbál a barcelonai teszt mai napján a McLaren Forma-1-es csapata.


Számos aerodinamikai újítást kipróbál a barcelonai teszt mai napján a McLaren Forma-1-es csapata.

A wokingi gárda szolid teljesítménnyel kezdte a második előszezoni gyakorlást, Fernando Alonso 93 kör megtétele után harmadikként zárt – a lágy keverékű gumikat használva 1,7 másodperccel volt lassabb az élen végző Nico Rosergnél.

Szerdán a spanyol csapattársa, Jenson Button teszteli majd az MP4-31-es versenygépet, melyre számos új elem felkerül Barcelonában.

„Pozitívan kezdtük a második előszezoni tesztet” – fogalmazott Matt Morris, a McLaren főmérnöke.

„Mindig örömteli, ha sok kilométert meg tudunk tenni az első napon. A nap nagy részét azzal töltöttük, hogy az erőforrás működését elemeztük, habár még nem kizárólagosan a teljesítményre összpontosítottunk.”

„Fontos volt, hogy annyi kört tegyünk meg ezzel a csomaggal, amennyit csak tudunk, a gyűjtött adatokat tekintve tehát egy igazán pozitív napot zártunk. Az előttünk álló napokban is próbáljuk maximalizálni a pályaidőt, a megbízhatósági problémákon dolgozunk majd, és elkezdjük a hosszabb etapokat.”

„És éjszaka érkezik néhány új elem is, melyeket szerdán Jensonnal ki is próbálunk a pályán.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!