Szárnytörés és 90 milliós kár a Red Bullnál

F1, Red Bull Ring, Pirelli, kerbs
Fotó: Pirelli
A Red Bull és a Mercedes csapatai arra kérik a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA), változtassanak az osztrák Forma-1-es versenypálya kerékvetőin, miután a pénteki nyitóedzésen több versenyautó is megsérült miattuk.

Néhány perccel az első edzés leintése előtt piros zászlóval meg kellett szakítani a körözést, Nico Hülkenberg autójának első szárnya ugyanis félig letört, miután a pálya utolsó előtti kanyarjában túl szélesen fordult, és agresszíven ráhajtott az egyik külső kerékvetőre.

Ezeket a sárga elemeket azért helyezték el a versenypályán, hogy elvegyék a versenyzők kedvét a kanyarok kiszélesítésétől – egyes csapatok szerint azonban változtatni kellene.

„Elég komoly kihívás” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke.

„Eddig három első szárnyon vagyunk túl. Körülbelül 250 ezer fontnyi (90 millió forint) a kár. De nem vagyunk ezzel egyedül. Meggyőződésem, hogy lesz még panasz ezekre a sárga kerékvetőkre.”

„A versenyzők tudják, hogy ott vannak, de szerintem a szögük miatt mindenképpen érdemes lenne vetni egy pillantást rájuk. Elég sok vita folyt ezekről a kerékvetőkről az évek során. Vagy valami sokkal határozottabbra, igazi elrettentésre volna szükség, mert ezek így elég csalogatók a versenyzők számára.”

Nemcsak a Red Bullnak és a Renault-nak, a Mercedesnek és a Racing Pointnak is gondot okoztak a kerékvetők.

„Két szárnylapot eltörtünk” – mondta Toto Wolff.

„Azt hiszem, a Racing Pointnál is volt szárnytörés, szóval valamit csinálnunk kell ezekkel.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!