Friss hírek

Szépen gyógyul a McLaren koronavírusos alkalmazottja

Jól halad a McLaren koronavírusos csapattagjának gyógyulása, a szakember az istálló tájékoztatása szerint már nem mutat tüneteket.

A szakember múlt csütörtökön került karanténba, miután a koronavírus tünetei jelentkeztek nála, később pedig pozitív lett a tesztje. Ezt követően a McLaren bejelentette, visszalép az Ausztrál Nagydíjtól, melyek később töröltek is a szervezők.

A McLaren említett szakemberén kívül még 14 munkatárs került karanténba Melbourne-ben, és Ausztráliában maradt az istálló főnöke, Andreas Seidl is, aki azóta már visszatért Európába. Jelenleg Andrea Stella sportigazgató még Melbourne-ben tartózkodik, hogy támogatást nyújtson az istálló tagjainak.

A McLaren azt is megerősítette, Ausztráliából hazatért munkavállalóik 14 napig nem látogathatják a csapat wokingi központját.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója beszámolt arról is, koronavírusos munkatársuk szépen gyógyul.

„Örömmel jelenthetem, hogy a vírussal fertőződött kollégánk szépen gyógyul, tünetei már nincsenek, és karanténba helyezett munkatársaink is jó hangulatban vannak” – mondta a szakember.

Andreas Seidl csapatfőnök hozzátette: „Nem egy könnyű helyzet ez. De külön köszönet versenyigazgatónknak, Andrea Stellának és munkatársainak, akik önként vállalták, hogy a következő 14 napban Ausztráliában maradnak, és segítik karanténba helyezett kollégáinkat.”

Seidl hozzátette, a versenyzők, Carlos Sainz és Lando Norris is a szívükön viselik az érintett munkatársak sorsát.

„Fizikailag távol kell tartanunk őket a csapat többi tagjától, habár mindketten jól vannak. Viszont folyamatos kapcsolatban vagyunk” – mondta a csapatfőnök.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!