Szervezetet alapítottak a versenypályák - F1VILÁG.HU

Szervezetet alapítottak a versenypályák

HIRDETÉS

Szervezetet alapítottak nemrégiben a Forma-1-es versenynaptárban helyet kapó versenypályák, szeretnék ugyanis, ha nagyobb beleszólásuk lenne a sport ügyeit érintő kérdésekben.


Szervezetet alapítottak nemrégiben a Forma-1-es versenynaptárban helyet kapó versenypályák, szeretnék ugyanis, ha nagyobb beleszólásuk lenne a sport ügyeit érintő kérdésekben.

A The Independent című brit lap jelentése szerint a Forma-1-es Versenyrendezők Szervezete (FOPA) nevű tömörülést az elmúlt hónapban vállalatként regisztrálták Genfben, vezetője pedig nem más, mint az Ausztrál Nagydíj elnöke, Ron Walker.

„Nem igazán volt meg korábban az összhang, ez a szervezet pedig most lehetőséget biztosít arra, hogy ez megváltozzon” – mondta a silverstone-i versenypálya elnöke, Neil England, a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló versenypálya ugyanis szintén csatlakozott a szervezethez.

„Számos közös érdekünk van, és fontos, hogy hangot adjunk véleményünknek.”

A feltételezések szerint a FOPA hasonlóképp működik majd, mint a Forma-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (FOTA). Ron Walker, a tömörülés elnöke úgy fogalmazott, szeretnék, ha beleszólásuk lenne a sport jövőjét érintő ügyekbe.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!