Színes hátsó lámpákkal növelnék a biztonságot a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Színes hátsó lámpákkal növelnék a biztonságot a Forma-1-ben

HIRDETÉS
Színes hátsó lámpákkal növelnék a biztonságot a Forma-1-ben. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt követően állt elő a javaslattal, hogy számos súlyos és végzetes balesetet megvizsgált.
Lewis Hamilton Mercedes yellow rain light

A sportot irányító testület 28 incidens alapján végzett kutatást, és számos olyan javaslattal állt elő, melyekkel álláspontja szerint jelentősen növelhető a biztonság, és meg lehet előzni további súlyos balesetek bekövetkezését.

Az egyik javaslat, hogy a versenyautók esőlámpáit – melyeket egy ideje már a hátsó szárnyakra is kötelező felszerelni – úgy fejlesztenék ki, hogy azok képesek legyenek megjeleníteni a versenypályán épp érvényben lévő zászlójelzéseket. Ha tehát baleset van a pályán, a versenyautók lámpái sárgán világítanának.

A versenyzők így hamarabb észrevehetnék a jelzéseket, és gyorsabban, illetve megfelelőbben tudnának reagálni az előttük fennálló veszélyhelyzetre.

Az FIA jelezte, hogy további kutatásokat végez annak érdekében, hogy nagyobb alkatrészek vagy darabok ne repülhessenek le a versenyautókról. Egy különösen nagy erejű ütközés esetén például a versenyautó hátulja teljesen leválhat az autó első részéről, mely nagyobb veszélyeket rejt magában a többiekre nézve.

Jelenleg a kerekeket is kötelező rögzíteni, hogy azok ütközés esetén ne repülhessenek el – hasonló megoldással akadályoznák meg azt is, hogy a versenyautó hátulja kvázi leszakadjon.

Az FIA vizsgálja továbbá az első és oldalsó ütközési struktúrákat is, hogy azok nagyobb energiákat tudjanak elnyelni egy baleset során.

Ezek a javaslatok minden bizonnyal azt követően kerültek napirendre, hogy a tavalyi Belga Nagydíjon a Forma-2-ben versenyző Anthoine Hubert tragikus balesetet szenvedett.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!